"Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje. /- Mit?/ - Én sem tudtam. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?" (részlet) Han Kang: Növényevő. Budapest, Jelenkor, 2017.

2017. április 21., péntek

Orhan Pamuk, a 24. Budapesti Könyvfesztivál díszvendége

"-Boo-zaa - kiáltotta, és tudta, hogy igaz is, meg édes ábránd is, hogy az érzései eljutnak az otthonaikban ülőkhöz. Igaz lehetett az is, hogy ebben a világban el van rejtve egy másik világ, és ha ki tudná engedni az önmagában rejtőző másik személyt, akkor töprengve, mendegélve eljuthatna ebbe a képzeletében lévő világba. Nem akart választani a két világ között. A hivatalos vélemény is helyes, és a személyes is, a szív szándéka is jogos, és a nyelv szándéka is..."
Orhan PamukFurcsaság a fejemben (részlet) 




2006 irodalmi Nobel-díjasa, a török Orhan Pamuk a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. A 2017. április 20-23. között megrendezett fesztiválra jelenik meg magyarul első regénye, a Cevdet Bej és fiai. A díszvendéget Péterfy Gergely író laudálja.


Orhan Pamuk honlapja

"Nem akarok az áldozat szerepében tetszelegni". Interjú Orhan Pamukkal. In: Magyar Narancs. 2015. 07. 30.

A törökség megsértésével vádolták, pedig szerelmes Isztambulba. A Könyvesblog összeállítása



Pamuk-regények /a címek linkek, melyek egy-egy regényrészletre, kritikára vagy recenzióra utalnak/


Isztambul
Az Ártatlanság Múzeuma

Furcsaság a fejemben
Cevdet Bey és fiai
A piros hajú nő
                       

„A regény olyan, mint egy második élet. Mint az álmok, melyekről a francia költő, Gérard de Nerval beszél; a regény napvilágra hozza életünk színeit és összetettségét, telis-tele van emberekkel, arcokkal és tárgyakkal, melyek ismerősnek tűnnek. A regény olvasásakor – éppúgy, mint az álmokban – néha oly nagy erővel sújt le ránk a szembejövő tárgyak rendkívülisége, hogy egy pillanatra elfelejtjük, hol is vagyunk, és a megtapasztalt képzeletbeli események és emberek körében képzeljük el magunkat. Az ilyen pillanatokban úgy érezzük, hogy az általunk megtapasztalt és megkedvelt fiktív világ valódibb, mint maga a valóság. Az, hogy egy ilyen második élet olykor valóságosabbnak tűnik a számunkra, mint a valóság, egyben azt is jelenti, hogy a regényt a valóság pótlékaként fogjuk fel, de legalábbis összekeverjük a valódi élettel. Persze sohasem kifogásoljuk ezt az illúziót, ezt a naivitást. Ellenkezőleg: mint az álmokban, azt szeretnénk, hogy az olvasott regény folytatódjon, és azt reméljük, hogy a regény, mint második élet, képes lesz fenntartani, és újra és újra felkelteni bennünk a valóság és a valódiság érzését. Mindannak ellenére, amit a fikcióról tudunk, bosszankodunk és zavar lesz úrrá rajtunk, ha a regény képtelen fenntartani a ténylegesen valószerű élet illúzióját.” 
Orhan Pamuk: Mit csinál az elménk, amikor regényeket olvasunk? In: Jelenkor. 2014. 2. szám        

2017. április 13., csütörtök

Sziveri-díj, 2017

2017. április 10-én, hétfőn 26. alkalommal adták át a Sziveri János-díjat. A 2017. évi díjazott Sopotnik Zoltán, akinek legutóbbi verseskötete Moszkvics címmel tavaly jelent meg a Kalligram Kiadónál. A szerzőt Orcsik Roland laudálta.


Nyelvet találni hozzá

Mániákusan a nyelvet keresi, minden
reggel egy másikat, mintha éjszaka
kitépnék neki; másik nyelvet közvetlen
ébredés utánra, megint mást a délelőtt
huzatos látomásaira a gangon. A múltkor
majdnem leszédült onnan, de sikerült egy
angyal lábába kapaszkodnia, és megmenekült.
Legalábbis  később így mesélte. Egy besúgó
provokációnak vette a sztorit. Vannak még
besúgók, persze, állandóra vannak konzerválva.
Erre is talált nyelvet, meg az angyal lábfejére,
és a zuhanásra. És persze a határokra, amelyeken
át- és visszalép. Miért ne.

2017. április 11., kedd

Magyar Költészet Napja, 2017


Sajó László: József Attila a Dunánál

A rakodópart alsó kövén ültem,
most egy poshadt pocsolya peremén.
Nézem magamat: végleg elmerültem.
Harsog a felszin, lenn hallgatok én.
Állóvíz, soha nem folyik tova.
Zavaros, sekély, nagy a pocsolya.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt – néztem a halált:
egykedvü, örök eső módra hullt,
parton bűzlik a puffadt hullamult.

A tócsa csak állt. Nem mozdulok én se,
hajóvonták nem visznek innen el.
Az esővel vízbe, földbe enyészve
itt van találkozóm az Istennel.
Kővel, kereszttel dülöngenek ők,
hiába várnak rám a temetők.

A rakodópart alsó köve sírkő.
Öcsödhazám, itt hagytál magamra.
Nézed a vizet, azt mondod, ez itt ő.
Nincs Isten, haza, se apja, anyja.
Az ember végül vizes partra ér,
szétnéz. Nem hisz, nem szeret, nem remél.

A föld nem fogad, hol partot értem.
Föloldozódom az ég vizében.

A vers Sajó László hal.doc (Budapest, Könyvpont Kiadó, L'Harmattan Kiadó, 2012.) című kötetében jelent meg.

2017. április 7., péntek

Aegon Művészeti Díj, 2017


Báró Wenckheim hazatér című regényéért Krasznahorkai László nyerte az idén az Aegon Művészeti Díjat. Az írót április 5-én, a díjátadó gálán zenei és irodalmi műsorral  köszöntötték a Katona József Színházban.

"Nem vagyunk fölkészülve a valóságra" Interjú Krasznahorkai Lászlóval.
Magyar Narancs. 2016. szeptember 14.

A magyarok még Krasznahorkai új regényében is a csodát várják. A Könyvesblog összeállítása.



Krasznahorkai felolvas a regényből az Írók Boltjában


"Krasznahorkai László félezer oldalas, kiváló érzékkel megkomponált nagyregényt tett az olvasó asztalára. Ebben a konstrukcióban minden a helyén van, egyetlen mozzanat sem tűnik feleslegesnek. Rendkívül dinamikus szöveg szerveződik, mely elejétől a végéig képes fenntartani az érdeklődést. A Báró Wenckheim hazatér ezzel együtt nem könnyű olvasmány, komoly aktivitást, együttműködést vár a befogadótól, de érdemes megküzdeni vele."
Ménesi Gábor: "Égni fog itt minden." Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér In: Bárka. 2017. 1. szám

2017. április 3., hétfő

Elhunyt Szepesi Attila, író, költő, publicista

" Az ábrahámhegyi kertet még sosem láttam márciusban. Csak nyári és őszi arcát ismerem. A téli hónapokban lélek sem téved ide. Kikeletkor viszont a avarégetés ideje  jön el. Ez mindig is apósom feladata volt: bizalmi munka, melyet véletlenül  sem bízott volna magamfajta verselőre, akit amúgy sem tud a világban elhelyezni. Elfogad, de azzal a gyanakvó gesztussal, amivel a vándorköszörűsöket vagy a levitézlett handlékat szokás. 
Most azonban, hogy túllépett a nyolcvanadikon, és gyakran tűnődik azon, hogy évei számát tekintve túlélte már apját, a jóemlékű gulácsi tanítót, sőt mindkét nagyapját is, úgy döntött, hogy a kert körüli munkákat rámtestálja. Kivéve persze a szőlő körüli teendőket. Bacchus plántája szent a Balaton-Felvidéken és nem költő keze alá való. Ahhoz azért ragaszkodott, és nem egészen alaptalanul, hogy kisebbik fiam is jelen legyen a feladatok ismertetésekor, akinek gyakorlati érzékében jobban megbízik, mint a vejéében...
Ilyenkor, márciusban a táj kitárul. Korábbi meghitt zártsága tágassággá tűnik át. A kopár cserjéken túl látszik az alsó házak sora. Kilátszanak a nyáron lombrejtette madárfészkek: a sárgarigóé, melyet egy tölgy vízszintes villájába szőtt Pán füttyös madara, meg a feketerigóé az orgonabokorban.
A Balaton egyik percben borongós, a másikban derűs, ahogy a felhők szeszélyesen futkosnak fölötte..."

Szepesi Attila: Rigó a cédruson. (Részlet). In: Szepesi Attila: Tündérek és katonák. Szeged, Tiszatáj Alapítvány, 2002.