"Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje. /- Mit?/ - Én sem tudtam. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?" (részlet) Han Kang: Növényevő. Budapest, Jelenkor, 2017.

2017. június 10., szombat

Ünnepi Könyvhét, 2017

2017. június 8. és 12. között zajlanak a 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok eseményei. A Könyvhéttel párhuzamosan rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivált, ahol nemcsak a 2017-es terméssel, hanem a Libri és az Aegon Irodalmi Díj kapcsán a tavalyi év legsikeresebb íróival is találkozhat a közönség.




A Könyvheti listát lapozgatva most sem hiányzik az évtizedek óta megszokott Körkép és Szép versek. A lírai termésből kiemelkedik a tavaly tárcanovellákkal jelentkezett Kántor Péter Valahol itt című verseskötetével, illetve Szilágyi Ákos Posztpetőfi Sándor-darabjaival, az ún. barguzini versekkel, Bábuk ura címmel. A Tilos az Á kiadó gondozásában megjelent Szívlapát hiánypótló munka, kamaszokkal szeretné megkedveltetni a kortárs magyar verseket: 85 köztünk élő költő 150 versét gyűjtötte egybe a szerkesztő, Péczely Dóra. Arató Lászlónak, a Magyartanárok Egyesülete elnökének régóta szívügye ez, ahogy Kukorelly Endrének is (Kortárs magyar irodalom a közoktatásban fb oldal!).



A nagysikerű Fortepan verseskötet után újra regényt írt Rakovszky Zsuzsa. Célia napjaink Budapestjén játszódik, s a történetet elbeszélő hang egy férfié. Tóth Krisztina az idén rövid prózával jelentkezik. A Párducpompa ötven novellája mindennapjaink történéseinek groteszk visszatükröződése. A költőként és slammerként ismert  Kemény Zsófi Rabok tovább című regényével debütál, a költő Szijj Ferencnek pedig első nagy prózai kötetét vehetjük kézbe, Növényolimpia címmel.  Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regénye az utóbbi évek legfontosabb prózai munkája volt. A most megjelenő Omerta az ötvenes évek Kolozsvárján játszódik, négy ember: egy széki asszony, egy kolozsvári leány, valamint egy szerzetesnő és egy rózsanemesítő férfi sorsa elevenedik meg a könyvben. 



Kortárs irodalmunk két kiemelkedő szerzője is szerepel a könyvheti termésben. A 2016-os Könyvhét megnyitása a magyar irodalom legmeghatóbb pillanatai közé tartozik: ekkor búcsúzott el az olvasóktól a tavaly elhunyt Esterházy Péter. Születésnapját, április 14-ét a MKKE a magyar próza napjává szeretné nyilvánítani. Az idén bővített kiadásban jelent meg Marianna D. Birnbaum Esterházy-kalauza, a huszonhat éve kiadott beszélgető kötet újabb dokumentumokkal bővült, ahogy Nádas Péter Párhuzamos olvasókönyvének második kiadása is. Az idén a Világló részletek című memoárjával jelentkező szerzővel a Margó fesztiválon személyesen is találkozhatnak az olvasók. S a kortárs irodalom ünnepén ne feledkezzünk meg az idén 200. születésnapját ünneplő Arany Jánosról sem, a bicentenáriumra megjelenő művek közül kiemelkedik Szörényi László Arany János évében című munkája.

S ha körbejártuk a Vörösmarty teret, végignéztük a könyvkínálatot, s netán még kedvenc írónkat is sikerült elcsípni egy dedikálás erejéig, ne feledkezzünk meg a nyári időszak egyik legfontosabb teendőjéről, a környezetünkben élő madarak itatásáról, az alábbi felvétel mutatja, néha még egy virágcserép alátét is megteszi.


 (forrás MME)


2017. május 31., szerda

Karl Ove Knausgard: Halál: Harcom 1.


Karl Ove Knausgard hatkötetes regényfolyamának első kötetét Halál: Harcom 1. címmel 2016 tavaszán vehettük kézbe a Magvető Kiadó gondozásában, Petrikovics Edit fordításában. A 2009 és 2011 között megjelent, 6 kötetből álló, 3500 oldalas mű az 5 milliós lakosú Norvégiában 450.000 példányban kelt el, s eddig 22 nyelvre fordították le.
Knausgard 1968-ban született Norvégiában, jelenleg Svédországban él, a bergeni egyetemen tanult irodalmat és művészettörténetet, tanára volt Jon Fosse, az egyik legjelentősebb kortárs norvég író (Trilógia, Melankólia). A regény címe provokatív, Hitler Mein Kampfjára emlékeztet (norvégul Min Kamp). Míg a norvég kiadás csak a főcímet követte, a köteteket számokkal megjelölve, addig a német vagy az angol fordítások önálló címeket adtak a köteteknek. (Halál, Szerelem, Játék, Élet, Álmok).

A norvég Proustnak is titulált író regényfolyama az ún. autofikció műfajába sorolható, az első kötet középpontjában az író kamaszkora és apjának halála áll. A regény főszereplője Knausgard saját személyes szférájának a történéseit rekonstruálja, (olyannyira, hogy mindenkit a saját nevén szerepeltet, emiatt több magánjogi pert is kilátásba helyeztek ellene), ami spontán erővel hat az olvasóra, a szövegen belül alkalmazott önreflexív narrációval pedig olyan belső dinamikát sikerül teremtenie, hogy a személyes hatáson túl az emberi létezés metafizikai kérdései is megfogalmazódnak. Az olvasó a knausgardi örvénybe kerül, ahonnan nem is akar szabadulni. A regény szerkezetileg két részre osztható (a szerző mind a két esetben a jelen történéseiből indul el): míg az első részben a kamaszkor belső viharait írja le, a másodikban az apa halálát követő takarítási jelenetek hosszú sorának monotonitása a katarzis felszabadító erejével hat, s így válik a naplószerű önvallomás izzó irodalmi szöveggé. 



"Ha van valami, amit megtanultam az életről, az az, hogy el kell viselni, soha meg nem kérdőjelezve, a közben keletkező vágyat pedig az írásban felégetni. Hogy honnan ez az elképzelés, arról sejtelmem sincs, és amikor feketén-fehéren magam előtt látom, szinte perverznek hat: hogy kerülhet a kötelesség a boldogság elé? A boldogság kérdése elcsépelt, a következő kérdés viszont, amely az értelmét firtatja, nem az. Amikor egy gyönyörű képet látok, könnyek szöknek a szemembe, a gyermekeim láttán viszont nem. Ez nem azt jelenti, hogy ne szeretném őket, mert nagyon is, teljes szívemből, egyszerűen annyit tesz, hogy mindaz, amit jelentenek, nem tud kitölteni egy életet. Legalábbis az enyémet nem. Hamarosan negyvenéves leszek, és alig töltöttem be a negyvenet, máris ötven. És ha ötven leszek, akkor már hamarosan hatvan. Utána pedig hetven. Így lesz."
(részlet Karl Ove Knausgard: Halál: Harcom 1. (Budapest, Magvető, 2016.)  című regényéből)



Balajthy Ágnes: Korszerűtlen elmélkedések. In: Műút. 2016058

Sipos Balázs: „A férfiként létezés szégyene” In: Magyar Narancs. 2016/43. 

2017. május 24., szerda

A hónap verse: Háy János: Vihart akar


Vihart akartam,

az égből könnyeket.

Menekülni, vagy

csak látni menekülteket.

Pontosan meghatározni

a helyemet, ott vagyok,

ahol épp vagyok, vagy

ott, ahol lennem kéne,

vagy ott, ahol majd

később leszek, vagy ott sem.

Pontosan meghatározni,

ahol épp a helyem, ahol

épp nem vagyok,

nem voltam vagy

nem leszek.


Háy János: Az öregtó felé. Budapest: Európa, 2017.


Akkor van veszve, ha már nem is fáj. Mészáros Gábor beszélgetése Háy Jánossal a Literán.

2017. május 23., kedd

Han Kang: Növényevő

"Milyen dimenzióba távozhatott a húsától vedlő kígyóként megszabaduló Jonghje lelke? Inhjének eszébe jut a fejen álló testvére képe. Összekeverte volna a kórház betonpadlóját az erdő puha földjével? Jonghje teste erős fatörzzsé változott, kezéből fehér gyökerek nőttek, és a sötét földbe markoltak? Az ég felé nyújtotta lábát, míg karja a föld magjáig hatolt? Háta feszesen egyenes, hogy megtámassza a kétirányú növekedést? Ahogy a nap sugarai fürdetik Jonghje testét, ő sejtjeibe szívja a földben található vizet, hogy az ágyékából virág nőhessen? Vajon akkor ébredt mindez a lelkébe, amikor fejjel lefelé állt, és felkínálta teste minden pórusát?"
(részlet, Han Kang: Növényevő, Budapest: Jelenkor, 2017.)




"De a regény helyszíne a világ bármelyik mostani nagyvárosa lehetne, szereplői esendő viszonyaikkal, kísértéseikkel, szenvedésükkel bárhonnan jöhetnének. Alapproblémája – nőként másmilyennek lenni a többségi világban úgy, hogy ez az eltérés nem sért tabut és egyáltalán nem ütközik a többség morális vagy törvényi normáival, a többség mégis megtorolja a választást – ugyancsak egyetemes és közérthető, mint ahogyan a főhős megőrülésének fokozatai is felfoghatók a világ minden olyan pontján, ahol a Növényevőhöz hasonló könyveket kézbe vesznek."
Csuhai István: Az a kékeslila folt. In: ÉS, 2017. május 19.


A növényevő kieszi magát a társadalombólKönyvesblog. 2017. február 26.

Helyes Katalin: Növényként lélegezniRevizor. 2017. 04.23.


2017. május 16., kedd

Libri irodalmi díj, 2017

Jászberényi Sándor kapta az idei Libri irodalmi díjat 2016-ban megjelent, A lélek legszebb éjszakája című kötetéért. A közönségdíjat az olvasók szavazatai alapján Kepes András esszéregénye, a Világkép érdemelte ki.




Jászberényi Sándor: "Érzéketlen társadalomban élünk" In: HVG, 2017. május 16.



A Közel-Keleten az élet még jelent valamit  In: Könyvesblog, 2017. május 4.




"Kairóban, a lucskos, negyvennyolc fokos nyárban, egy kertvárosban találtam meg először a kurvákat. A kertvárost Ma'adinak hívják. Eredetileg persze nem a kurvákat kerestem, hanem a gödör alját, az erkölcsi nullpontot. A kurvák csak jelölték, hogy megérkeztem  a célterületre. Mire hozzájuk értem, már túl voltam a Halottak városának viadalain, ahol sok pénzt vesztettem, és kiabáltam piszkos fogadókkal, túl a khatlevélen és az ópiumon, túl az alváson, mert száz óra ébrenlét után az embernek már egy kicsit sem hiányzik az alvás, maximum az idegrendszere jelzi, hogy hamarosan meghal. Sok mindenen túlvoltam. Kivéve a házasságomat." (részlet)
Jászberényi Sándor: Dögevő. In: J. S. A lélek legszebb éjszakája. Budapest: Pesti Kalligram, 2016. 




- visszhang

Harasztos Ágnes: Az emberiség legsötétebb éjszakája. In: Jelenkor. 2017. május

"A novelláknak erős sodrásuk van, olvastatják magukat, alig bírja letenni az ember a könyvet. Persze, kényelmetlenül érzi magát közben, hiszen pirinyóra összezsugorodik a saját kis világa, és olyan konfliktusokkal szembesül, melyekre nincs megoldás. Mint ahogyan nincsenek kész válaszok morális kérdésekre sem, valamint Marosh saját, külön bejáratú problémáira sem. Reménytelenül megfejthetetlen, kibogozhatatlan ez a világ, mégis élnek itt emberek, és ez is élet. Ettől támad az emberben valami olyan érzés, ami a katarzishoz hasonlít." (Deczki Sarolta: Történelem testközelből. In: ÉS. 2016. november 25.)

2017. május 10., szerda

Herman Ottó és a madarak


"nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van."

A Madarak és fák napja alkalmából Herman Ottóra, a magyar ornitológia atyjára emlékezünk. Termékeny és kalandos életútja Breznóbányáról indult 1835. június 26-án. A felvidéki szász családban született fiú a természet iránti érdeklődését orvos édesapjától örökölte, aki amatőr természetkutató volt. Bécsben mérnöki tanulmányokat folytatott, ám apja korai halála miatt abba kellett hagynia az egyetemet, géplakatosnak állt, s autodidakta módon képezte magát. Ez a szellemi szabadság egész életén át végigkísérte, amikor felajánlották neki a Műegyetem zoológiai tanszékét, a politikai okokon túl a tudományos függetlenségét féltve az ajánlatot elutasította. Pályájának elindulásában a kor két kiemelkedő tudósa segítette: Brassai Sámuel, „az utolsó erdélyi polihisztor” konzervátori állást kínált neki a kolozsvári Erdélyi Múzeumi Egyletnél, feladata a Mezőség állat- és növényvilágának összegyűjtése volt. De politikai és magánéleti csalódásai miatt (Jászai Mari visszautasította házassági ajánlatát) hamar elhagyta a várost, Budapestre ment, ahol Trefort Ágoston kinevezte a Magyar Nemzeti Múzeum állattárába őrsegédnek.
Lázas kutatómunkába kezdett, majd megjelent első könyve, a Magyarország pókfaunája (1876-1879). Kiemelkedő arachnológiai eredményeit jelzi, hogy 328, közöttük 36 új pókfajt határozott meg. Az 1887-ben kiadott A magyar halászat könyve a halfajok leírásán túl a halászat néprajzi hagyományait is bemutatta. 1888-ban Norvégiában vett részt tanulmányúton, jelentős madártani anyagot gyűjtött, tapasztalatait Az északi madárhegyek tájáról című művében osztotta meg az olvasókkal. Fontosak még néprajzi kutatási, régészeti munkái, s ne feledkezzünk meg politikusi pályafutásáról sem, hosszú ideig országgyűlési képviselőként tevékenykedett.

A zoológiai művek publikálásán túl Herman Ottó tudományszervező tevékenysége is úttörő értékű. Munkásságának kiemelkedő területe az ornitológia volt.

Az első nemzetközi madarászkongresszust Rudolf trónörökös kezdeményezésére Bécsben tartották 1884-ben. A legfőbb cél az volt, hogy a madártannak önálló, tudományos tekintélyt szerezzenek. Herman Ottó 1890 tavaszán madárvonulási megfigyeléseket szervezett. A Fertő - Balaton - Drávafok háromszögben és a Velencei-tónál 16 ornitológus három hónapig reggeltől estig járta a határt, s pontos feljegyzéseket készítettek, melyik madár érkezett haza téli szállásáról. A megfigyelés eredményei Európa-szerte elismerést arattak, s a második madártani kongresszus szervezője nem lehetett más, mint Herman Ottó. Az 1891-ben Budapesten tartott konferencia központi témája a madármegfigyelő hálózat kiépítése volt. Már csak az intézményes keretek hiányoztak, s Herman – „aki tanszék nélkül is iskolát nevelt”, ahogyan Lambrecht Kálmán írja Herman Ottó élete című könyvében –  1893-ban azzal a 16 munkatárssal, (Chernel István, Csörgey Titusz, Schenk Jakab), akikkel a vonuló madarak érkezését rögzítette, megalapította a világon elsőként a Magyar Ornitológiai Központot (ma MME). 


Az önálló telephellyel rendelkező, az amatőrök munkájára építő központ fő feladata egy adatbázis (ma MME Monitoring Központ) kiépítése volt, ide érkeztek be a jelentések a madarak tavaszi érkezéséről, gyűjtötték a begytartalmakat, amelyből eldöntötték, melyik hasznos és melyik káros gazdaságilag, a terepmadarászok meghatározásra ide küldték be a ritkább madarakat. Vönöczky-Schenk Jakab vezetésével elindult a madárgyűrűzés, itt készültek a mesterséges odúk prototípusai, (Csörgey Titusz Útmutató a mesterséges fészekodúk alkalmazásához), s itt szerkesztették a madártani folyóiratot, az Aquilát. Elkészültek a magyar madárvilág első kézikönyvei: Chernel István Magyarország madarai 1898. névjegyzéke, és Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyve.

A madarak hasznáról és káráról ( A földmivelő , kertészkedő, halászó és pásztorkodó magyarság használatára) először 1901-ben jelent meg, Herman életében négy kiadást élt meg (1902., 1904., 1908., 1914.), németül (1903), angolul (1909). Népszerűségét mutatja, hogy a Biblia és Petőfi összes költeményei mellett ezt a könyvet olvasták a legtöbben akkoriban. A legutóbbi, 2012-es (Nemzeti Könyvtár 6.) kiadás ugyan üdvözlendő, de nagy formátuma miatt hátizsákba, kabát belső zsebébe nem tehető, erdős-mezős sétáink alkalmával magunkkal nem vihető.
A szöveget Csörgey Titusz rajzai illusztrálják, aki több évtizeden át Ábrahámhegyen élt. A házat később épp Schenk Jakab vette meg!

„Ennek a kis könyvnek legfőbb rendeltetése az, hogy a madarak hasznáról és káráról tiszta képet fessen, mert ezen fordul meg az, hogy a földmívelő, kertészkedő, szóval a gazdálkodó magyarság mindenképpen helyesen bánjék az ég madaraival”– írja Herman a Darányi Ignácz, földművelésügyi miniszter megbízásából, állami megrendelésre készült mű előszavában.
A könyv első részében többféle tudományág, az antropológia, néprajz, nyelvészet, biológia, etológia és az ökológia szemszögéből vizsgálja a madarak életét. Ír az emberekkel való kapcsolatuk alakulásáról, sorra veszi a madárral kapcsolatos szólásokat és közmondásokat, népi elnevezésüket (megtudhatjuk például, hogy a vetési varjú a pápista, a dolmányos pedig a kálomista), összegyűjti a madárdalokat kifejező hangutánzó szavainkat, tárgyalja testfelépítésüket, életmódjukat, kiemeli védelmük fontosságát, különös tekintettel a téli etetésre.
A könyv címében megfogalmazódott dilemmára is megadja a választ: „a kérdés eldönthetetlen, több hasznot vagy több kárt okoz-e akár a dolmányos, akár a vetési varjú, a csóka, szarka, vagy az erdő, mező, a kert, és a levegőég, a vizek, a puszták, a szikek, rétségek és kaszálók bármely madara? (…) nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van."
2015-ben csak megerősíteni tudjuk Herman Ottó szavait, védelemre szorul az egész populáció, hisz az utóbbi 30 év alatt 421 millióval csökkent Európában a vadmadarak száma, s az egyik legnagyobb vesztes, a veréb. S mindig örülünk a madarak védelmét szolgáló hírnek: New York állam azzal segíti a költöző madarak tájékozódását a vándorlási időszakban, hogy lekapcsolja az állami épületek megvilágítását. (Azt gondoljuk, hogy ennek az intézkedésnek a meghozatalában a Budapesti Könyvfesztiválon itt járt, New York-ban élő, köztudottan nagy madárbarát Jonathan Franzen keze is benne lehet.)  
A könyv második felében a Magyarországon akkor ismert 375 madárfajból 108 leírását adja, s a Chernel-féle határozóra épít. Vizsgálódásainak kiindulási alapja a megfigyelés és a személyes élmény. S nemcsak arról ír, hogy a gazdának mindennapi tevékenységében milyen szerepe van a madaraknak (a haszon és a kár), de arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyönyörködésen túl, mit tanulhatunk mi, emberek tőlük.


A kék cinege, aki velünk együtt gyakorló városlakóvá vált, „fejebúbja eleven kék, homloka, pofája fehér; szemén át a tarkófelé húzódva sötétes vonás; a fehér pofa hátúl és alúl feketésen szegélyezve; hasa és farcsíkja kénsárga, inkább czitromos; farka és szárnya, mint a szilva hamva kék; a szárnyon egy rovott, fehéres pásztácska. Csőre olyan, mint egy szorult búzaszem, lába kékes. Fészke szűk nyílású faodvakba van rakva, finom anyagból és nagypuhán. Fészekalja pedig héttől-tizig váltakozik. Tojása a szénczinegééhez hasonlít, de sokkal kisebb.
Legékesebb és leghasznosabb madaraink közül való, mely, mint czinegetársai is, fáradhatatlan munkása az erdőnek, a kertnek, gyümölcsösnek s a rovarok pusztításával kiszámíthatatlan hasznot okoz. Milliókra rúg az egy-két czinegecsalád által elpusztított káros bogárság száma és meg van számlálva, hogy egy párocska 17 óra alatt négyszázhetvenötször tért vissza fiaihoz eledellel.
Igazi kincs, melyet meg kell becsülni. Nem ritka.”

A madarak hasznáról és káráról megjelenése óta eltelt száz év alatt a technika szédületes fejlődése az ornitológia tudományát is átírta. Madárgyűrűzésről már Herman is beszámol, (fióka korában alumíniumgyűrűt teszünk a lábára), ma jeladó berendezésekkel tudjuk követni a madarak útját, hogy csak egy példát említsünk. Ha korszerűbb és bővebb ismeretekre vágyunk, akkor ,mondjuk, a Collins-féle határozót visszük magunkkal madarászásaink során. Lélegzetelállító felvételeket láthatunk, ha megnézzük David Attenborough A madarak élete című sorozatát vagy a Vándormadarak című filmet.

Akkor miért Herman Ottó? Azért, mert ötvözi a tudományos stílust a közvetlenséggel, s az élményszerűség irodalmi szöveget és nyelvezetet teremt. Mi meg csak arra biztatjuk az olvasót, hogy fogjon egy kötetet, és üljön le egy padra vagy heveredjen el a fűben: kedély és derű s a madarak iránti el nem múló szeretet árad a könyvből.


Nagyvárosi madarak
dokumentumfilm (2011.)
(írta és rendezte: Berta Enikő)


2017. április 21., péntek

Orhan Pamuk, a 24. Budapesti Könyvfesztivál díszvendége

"-Boo-zaa - kiáltotta, és tudta, hogy igaz is, meg édes ábránd is, hogy az érzései eljutnak az otthonaikban ülőkhöz. Igaz lehetett az is, hogy ebben a világban el van rejtve egy másik világ, és ha ki tudná engedni az önmagában rejtőző másik személyt, akkor töprengve, mendegélve eljuthatna ebbe a képzeletében lévő világba. Nem akart választani a két világ között. A hivatalos vélemény is helyes, és a személyes is, a szív szándéka is jogos, és a nyelv szándéka is..."
Orhan PamukFurcsaság a fejemben (részlet) 




2006 irodalmi Nobel-díjasa, a török Orhan Pamuk a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. A 2017. április 20-23. között megrendezett fesztiválra jelenik meg magyarul első regénye, a Cevdet Bej és fiai. A díszvendéget Péterfy Gergely író laudálja.


Orhan Pamuk honlapja

"Nem akarok az áldozat szerepében tetszelegni". Interjú Orhan Pamukkal. In: Magyar Narancs. 2015. 07. 30.

A törökség megsértésével vádolták, pedig szerelmes Isztambulba. A Könyvesblog összeállítása



Pamuk-regények /a címek linkek, melyek egy-egy regényrészletre, kritikára vagy recenzióra utalnak/


Isztambul
Az Ártatlanság Múzeuma

Furcsaság a fejemben
Cevdet Bey és fiai
A piros hajú nő
                       

„A regény olyan, mint egy második élet. Mint az álmok, melyekről a francia költő, Gérard de Nerval beszél; a regény napvilágra hozza életünk színeit és összetettségét, telis-tele van emberekkel, arcokkal és tárgyakkal, melyek ismerősnek tűnnek. A regény olvasásakor – éppúgy, mint az álmokban – néha oly nagy erővel sújt le ránk a szembejövő tárgyak rendkívülisége, hogy egy pillanatra elfelejtjük, hol is vagyunk, és a megtapasztalt képzeletbeli események és emberek körében képzeljük el magunkat. Az ilyen pillanatokban úgy érezzük, hogy az általunk megtapasztalt és megkedvelt fiktív világ valódibb, mint maga a valóság. Az, hogy egy ilyen második élet olykor valóságosabbnak tűnik a számunkra, mint a valóság, egyben azt is jelenti, hogy a regényt a valóság pótlékaként fogjuk fel, de legalábbis összekeverjük a valódi élettel. Persze sohasem kifogásoljuk ezt az illúziót, ezt a naivitást. Ellenkezőleg: mint az álmokban, azt szeretnénk, hogy az olvasott regény folytatódjon, és azt reméljük, hogy a regény, mint második élet, képes lesz fenntartani, és újra és újra felkelteni bennünk a valóság és a valódiság érzését. Mindannak ellenére, amit a fikcióról tudunk, bosszankodunk és zavar lesz úrrá rajtunk, ha a regény képtelen fenntartani a ténylegesen valószerű élet illúzióját.” 
Orhan Pamuk: Mit csinál az elménk, amikor regényeket olvasunk? In: Jelenkor. 2014. 2. szám        

2017. április 13., csütörtök

Sziveri-díj, 2017

2017. április 10-én, hétfőn 26. alkalommal adták át a Sziveri János-díjat. A 2017. évi díjazott Sopotnik Zoltán, akinek legutóbbi verseskötete Moszkvics címmel tavaly jelent meg a Kalligram Kiadónál. A szerzőt Orcsik Roland laudálta.


Nyelvet találni hozzá

Mániákusan a nyelvet keresi, minden
reggel egy másikat, mintha éjszaka
kitépnék neki; másik nyelvet közvetlen
ébredés utánra, megint mást a délelőtt
huzatos látomásaira a gangon. A múltkor
majdnem leszédült onnan, de sikerült egy
angyal lábába kapaszkodnia, és megmenekült.
Legalábbis  később így mesélte. Egy besúgó
provokációnak vette a sztorit. Vannak még
besúgók, persze, állandóra vannak konzerválva.
Erre is talált nyelvet, meg az angyal lábfejére,
és a zuhanásra. És persze a határokra, amelyeken
át- és visszalép. Miért ne.

2017. április 11., kedd

Magyar Költészet Napja, 2017


Sajó László: József Attila a Dunánál

A rakodópart alsó kövén ültem,
most egy poshadt pocsolya peremén.
Nézem magamat: végleg elmerültem.
Harsog a felszin, lenn hallgatok én.
Állóvíz, soha nem folyik tova.
Zavaros, sekély, nagy a pocsolya.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt – néztem a halált:
egykedvü, örök eső módra hullt,
parton bűzlik a puffadt hullamult.

A tócsa csak állt. Nem mozdulok én se,
hajóvonták nem visznek innen el.
Az esővel vízbe, földbe enyészve
itt van találkozóm az Istennel.
Kővel, kereszttel dülöngenek ők,
hiába várnak rám a temetők.

A rakodópart alsó köve sírkő.
Öcsödhazám, itt hagytál magamra.
Nézed a vizet, azt mondod, ez itt ő.
Nincs Isten, haza, se apja, anyja.
Az ember végül vizes partra ér,
szétnéz. Nem hisz, nem szeret, nem remél.

A föld nem fogad, hol partot értem.
Föloldozódom az ég vizében.

A vers Sajó László hal.doc (Budapest, Könyvpont Kiadó, L'Harmattan Kiadó, 2012.) című kötetében jelent meg.

2017. április 7., péntek

Aegon Művészeti Díj, 2017


Báró Wenckheim hazatér című regényéért Krasznahorkai László nyerte az idén az Aegon Művészeti Díjat. Az írót április 5-én, a díjátadó gálán zenei és irodalmi műsorral  köszöntötték a Katona József Színházban.

"Nem vagyunk fölkészülve a valóságra" Interjú Krasznahorkai Lászlóval.
Magyar Narancs. 2016. szeptember 14.

A magyarok még Krasznahorkai új regényében is a csodát várják. A Könyvesblog összeállítása.



Krasznahorkai felolvas a regényből az Írók Boltjában


"Krasznahorkai László félezer oldalas, kiváló érzékkel megkomponált nagyregényt tett az olvasó asztalára. Ebben a konstrukcióban minden a helyén van, egyetlen mozzanat sem tűnik feleslegesnek. Rendkívül dinamikus szöveg szerveződik, mely elejétől a végéig képes fenntartani az érdeklődést. A Báró Wenckheim hazatér ezzel együtt nem könnyű olvasmány, komoly aktivitást, együttműködést vár a befogadótól, de érdemes megküzdeni vele."
Ménesi Gábor: "Égni fog itt minden." Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér In: Bárka. 2017. 1. szám

2017. április 3., hétfő

Elhunyt Szepesi Attila, író, költő, publicista

" Az ábrahámhegyi kertet még sosem láttam márciusban. Csak nyári és őszi arcát ismerem. A téli hónapokban lélek sem téved ide. Kikeletkor viszont a avarégetés ideje  jön el. Ez mindig is apósom feladata volt: bizalmi munka, melyet véletlenül  sem bízott volna magamfajta verselőre, akit amúgy sem tud a világban elhelyezni. Elfogad, de azzal a gyanakvó gesztussal, amivel a vándorköszörűsöket vagy a levitézlett handlékat szokás. 
Most azonban, hogy túllépett a nyolcvanadikon, és gyakran tűnődik azon, hogy évei számát tekintve túlélte már apját, a jóemlékű gulácsi tanítót, sőt mindkét nagyapját is, úgy döntött, hogy a kert körüli munkákat rámtestálja. Kivéve persze a szőlő körüli teendőket. Bacchus plántája szent a Balaton-Felvidéken és nem költő keze alá való. Ahhoz azért ragaszkodott, és nem egészen alaptalanul, hogy kisebbik fiam is jelen legyen a feladatok ismertetésekor, akinek gyakorlati érzékében jobban megbízik, mint a vejéében...
Ilyenkor, márciusban a táj kitárul. Korábbi meghitt zártsága tágassággá tűnik át. A kopár cserjéken túl látszik az alsó házak sora. Kilátszanak a nyáron lombrejtette madárfészkek: a sárgarigóé, melyet egy tölgy vízszintes villájába szőtt Pán füttyös madara, meg a feketerigóé az orgonabokorban.
A Balaton egyik percben borongós, a másikban derűs, ahogy a felhők szeszélyesen futkosnak fölötte..."

Szepesi Attila: Rigó a cédruson. (Részlet). In: Szepesi Attila: Tündérek és katonák. Szeged, Tiszatáj Alapítvány, 2002.





2017. március 28., kedd

Békés Pál-díj, 2017

2017. március 27-én ötödik alkalommal adták át a Békés Pál-díjat, melyet 2017-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban Szaniszló Judit a Beenged című kötetéért vehetett át. 
A 2013 januárjában megalakult Békés Pál Civil Társaság a díjat évenként ítéli oda. A díjat olyan szerző kaphatja meg, aki különösen értékes prózai művel hívja föl magára a figyelmet. A díjat eddig Tompa Andrea (2013), Csabai László (2014), Kiss Tibor Noé (2015) és Potozky László (2016) vehette át. 
Szaniszló Judit 1977-ben született Miskolcon. Az ELTE magyar–esztétika szakán végzett 2004-ben. Írói pályája bloggerként indult (Combfiksz,  Neszharisnya, (Zetor Leila). 2008 óta jelennek meg prózai írásai és versei a Holmiban, az Élet és Irodalomban, az Ex-Symposionban. A Beenged az első kötete, 2016-ban jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. 2015-ben Petri György díjat kapott. 


 


„Legalább azzal nem kell sokat bíbelődni, hogy mi is ez. Hiszen van pontos öndefiníció: „mesélek neked szép mesét történet híján, ilyen pontokból állót, ceruzával összekötőset, sok valós motívummal” (Gyomlálunk, gazolunk, önigazolunk). Azért is hangsúlyoztam a bevezetőben a papírra nyomott könyvet, mert alapvetően blogszövegek ezek, a net az igazi hazájuk, s egynémelyik kicsit idegenül is mozog ezen a maradi formátumon, nem találja önnön súlyát, kiterjedését. Szerencsére a „bejegyzések” morzsalékosságát a következetesen kitartott hang összetartja, s nem engedi szétszóródni. A fájdalomig kilengő irónia. És az olvasó tényleg összeköti a maga ceruzájával a pontokat, kitölti a réseket és nem bánja, hogy semmi felismerhető nem tűnik elő a vonalakból. Egy zsiráf vagy utazóláda miért lenne megnyugtatóbb?”
(Papp Sándor Zsigmond: Nem zsiráf, nem utazóláda. Revizoronline. 2016. 06.23.)

2017. március 10., péntek

90 éve született Gabriel García Márquez

90 éve, 1927. március 6-án született Gabriel García Márquez, Nobel-díjas kolumbiai író. Az alkotóra Gerald Martin 2009-ben megjelent Gabriel García Márquez – Egy élet című életrajzának bemutatásával emlékezünk. 

   
A pittsburghi egyetem irodalomprofesszora 1990-től 2008-ig kísérte végig García Márquez életét, a 18 év alatt mintegy 300 interjút készített az író családtagjaival, barátaival, többek között az édesanyjával, de még Fidel Castro-t is sikerült szóra bírnia. A könyv terjedelme önmagáért beszél, pedig a közel 700 oldal csak a rövid változat, a hosszú verzió 2000 oldal 600 oldalnyi lábjegyzettel. A biográfus persze mindig nehéz helyzetben van, különösen így van ez egy hivatalos életrajzíróval, megtűrt személy az író körül, a másik gond a tények pontossága és megbízhatósága terén adódik, mennyire bízzon meg az ember egy ilyen nagy történetmondóban, aki „élete legtöbb, jól ismert történetét számos különböző változatban meséli el…” De Gerald Martin nem adta fel, megszállottságát az is mutatja, hogy szakadó esőben eltöltött egy éjszakát Aracataca főterén, csak hogy magába szívhassa a kisváros hangulatát, ahol az író született.



A három részre tagolódó könyv első fejezetében a szülőföldet állítja középpontba, bemutatva Latin-Amerika történetét, azt a különös atmoszférájú világot, ahonnan az író elindult és később Bogotában sikeres újságíró lett.
A második részben García Márquez európai utazásait, a kubai forradalommal való kapcsolatát, a sikert hozó, nagy mű megírásáig vezető útját vázolja fel. A Száz év magány megszületésének leltára: 18 hónap, 1300 oldal (490 lett a regény), 30 ezer cigaretta és 120 ezer peso tartozás. A kész művet feleségével, Mercedessel csak két részletben tudták feladni az argentin kiadónak, mert egyszerre nem tudták kifizetni a postadíjat. Feltehetnénk a kérdést, fontosak-e az ilyen jellegű információk egy mű keletkezéstörténetéhez, de egy részletes, aprólékos biográfiához hozzátartoznak ezek az adatok is. „Talán a legnagyobb reveláció a spanyol nyelvben Cervantes Don Quijoté-ja óta" - írta Pablo Neruda a 30 millió példányban kiadott, 35 nyelven olvasható regényről.
A harmadik részben Martin a befutott, ismert író, A pátriárka alkonya, az Egy előre bejelentett gyilkosság szerzőjének portréját árnyalja tovább, részletesen számol be az 1982-ben kapott Nobel-díjról. Mintha egy filmet látnánk, kockáról kockára tudósít az eseményekről, az író minden jelentős megmozdulásáról, a nyakába szakadt népszerűségről és sikerről. A Nobel-díj után 1985-ben megszületett García Márquez talán legnépszerűbb és legolvasottabb műve, a Szerelem a kolera idején, Fermina Daza és Florentino Ariza ötvenhárom év, hét hónap és tizenegy nap után beteljesedett szerelméről, amiről Thomas Pynchon így ír: „… soha nem olvastam a bámulatos utolsó fejezethez hasonlót, ami olyan, akár egy szimfónia, biztos a saját dinamikájában és tempójában, s maga is úgy mozog, akár egy folyami hajó…”
Az életrajzot jegyzetapparátus és bibliográfia egészíti ki, tanulmányozhatjuk García Márquez családfáját, és gazdag fotóanyagot találunk életének legfontosabb állomásairól.
Gerald Martin műve monumentális vállalkozás, amelyben a szakszerűség ötvöződik a közvetlen stílussal, a kritikai él a humorral, s mindeközben személyes portrét kapunk mindannyiunk szeretett Gabo-járól.

2017. március 8., szerda

A hónap verse: Szabó T. Anna: Filoméla


Madár voltam egykor, madár leszek:
épp csak átmenetileg vagyok ember.
Szállok, dalolok, őrzöm fészkemet.

Sármány, poszáta, rigó, vadgalamb,
csilpcsalp füzike, cinke, szürkebegy:
tőlem zsizsereg és beszél a lomb.

Légbuborékos jég alá bukom,
mint feketefejű búvármadár,
pöttyök gyöngyöznek zsíros tollamon.

Szállok a sötétedő víz felett,
tűcsőrű, fehér tündércsér vagyok,
befogom a sóspermetű szelet.

Kígyászkeselyű: elszántan futok,
táplálékot les örvös, vad szemem,
tekereg, szisszen: rögtön lecsapok.

Nádlábam felett hullámzó nyakam
rózsaszín, mint horizont csíkja este.
Flamingó vagyok, megperzselt a nap.

Makkot török, rikoltok, csárogok,
kíváncsiskodom, szarkákkal verekszem,
izgága, szemtelen szajkó vagyok.

Agyagüregből zurranok elő,
kékbarna villogású szalakóta,
a gyors vadász, a parti fészkelő.

Remeterigó: énekem meleg,
felcsipkézi a tömött lombú fákat.
Sárból építem csészefészkemet.

És végül ott vagyok, ha minden elhagy,
dalommal mézezem a hűvös éjt:
fülemülecsattogásban alhatsz.

Elbeszélem a történetemet,
a bántalmat, mi emberbőrben ért…
Ki érti? Mindig lesz, aki megért!


(forrás: Szabó T. Anna honlapja

2017. március 7., kedd

Artisjus Irodalmi Díj, 2017

Dante Isteni színjáték fordításáért Nádasdy Ádám veheti át az Artisjus Irodalmi Nagydíjat 2017-ben. Az egyéb kategóriákban Ladik Katalin, Ménes Attila, Dérczy Péter és György Péter kerül a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület irodalmi díjazottjai közé.
Az Artisjus Irodalmi Díj több mint 10 éve a legjelentősebb hazai irodalmi elismerések egyike. Próza, líra tanulmány, valamint esszé/kritika kategóriákban jutalmazza az elmúlt év meghatározónak ítélt műveit, ezzel ösztönözve a művészek további alkotómunkáját. Az irodalmi nagydíj célja egy kiemelkedő, különösen értékes alkotás elismerése. 
A díjazottak az elismeréseket az Artisjus ünnepségén veszik át, 2017. március 28-án a Budapest Music Centerben.

Nádasdy Ádám


2017 irodalmi díjazottjai:

Artisjus Irodalmi Nagydíj - Nádasdy Ádám: Isteni színjáték  fordítás (verses epika)

Artisjus Irodalmi Díj (líra) - Ladik Katalin: A víz emlékezete 

Artisjus Irodalmi Díj (próza) - Ménes Attila: Folyosó a Holdra 

Artisjus Irodalmi Díj  (tanulmány) - Dérczy Péter: Között. Orbán Ottó költészetéről

Artisjus Irodalmi Díj  (esszé/kritika) - György Péter: Az ismeretlen nyelv. A hatalom színrevitele


2017. március 2., csütörtök

Arany János 200

„Bölcs atyamester, vezetői becsvágy nélkül. Csupán Múzeum-kerti bronzszobrának merevek a vonásai, magának Arany Jánosnak nemigen. Nem is szenilis apó, hanem „tamburás öregúr”, fanyar, nagyon angolos humorral. Műgondja legendás: nála az írásjelek hihetetlenül akkurátus elhelyezése is perdöntő. Összetéveszthetetlenek dőlt betűi, pontosvesszői, gondolatjelei, gyönyörködöm benne, ahogyan – látható élvezettel – elrendez, szerkeszt, ahogyan a betűrengeteggel bánni tud.”
Térey János: „Isten egészbe’ működik”. Arany János. In: Térey János: Teremtés vagy sem. Esszék és portrék, 1990-2011.Budapest: Libri, 2012.



- életrajz és életmű



„Soha nem találkoztam még költővel. aki a nyelvvel ily csodákat művelt volna. Nála nyelv és érzés, eszköz és cél, szándék és kifejezés döbbenetesen egy. Valahányszor egy szót használ, az más színt, árnyalatot kap, mint a közbeszédben, valami varázst, mely addig nem volt benne, erőt vagy bájat, zengést vagy selypítést, vagyis eltolja a költői-képzetes sík felé, s ez az a boszorkányosság, mely minden irodalmi alkotás mélységes lényege, titkos mivolta. Ő maga a magyar nyelv.”
Kosztolányi Dezső (Pesti Hírlap, 1930. november 16. In: Kosztolányi Dezső: Tükörfolyosó. Magyar írókról. Budapest: Osiris, 2004.


- a Toldi

Ki volt valójában Toldi Miklós?  Toldi Miklós történeti alakjáról.

Szilágyi Márton: "Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének" : Arany János:Toldi. In: Hagyománytörések: tanulmányok az 1840-es évek magyar irodalmáról, Budapest: Ráció, 2016.

Toldi - képregényben?  Arany János: Toldi - Vojnich Erzsébet illusztrációival, Budapest: Magvető, 2008.

A Toldi-trilógia már e-könyvben is olvasható.



Toldi - hangoskönyv



„Alkat és súlyos tehetség, a korszak szövetének csapódva. Nem zúzódik össze, porfelhőt ver, rá is ülepszik a por. Törli, prüszköl, végül félreáll, amúgy sem olyan középre-állós. Nem csupán belejavít, hanem 5718 helyen javít bele Madách szövegébe. Aranyról az öreg (nem iszik, megnősült stb.) Franz Schubert jut eszembe: halk, finom, telt, törékeny hibanélküliség, vonósnégyesek és triók lassú tétele. „
Kukorelly Endre: (Esszé1) „…És elámul rajta.” Aranypor (1989. szeptember 10.) In: Kukorelly Endre: Porcelánbolt: Kedvenxcekről. Olvasókönyv. Budapest, Jelenkor, 2016.


- Arany-tanulmányok

Dávidházi Péter: Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége. Budapest: Argumentum Kiadó,
1992.

Fűzfa Balázs: Arany János, a "nyelvrontó" : tanulmányok Arany János költészetéről Szombathely:
Savaria Univ. Press, 2014.

Kovács Gábor: A történetképző versidom: Arany János elbeszélő költészete.
Budapest: Argumentum, 2010. 

Milbacher Róbert: Arany és az emlékezet balzsama: az Arany-hagyomány a magyar kulturális emlékezetben. Budapest. Ráció, 2009.

Nyilasy Balázs: Arany János. Budapest : Korona Kiadó, 1998.

Szilágyi Domokos: Kortársunk, Arany János. Kolozsvár: Polis, 2004.

Szilágyi Márton: Hagyománytörések: tanulmányok az 1840-es évek magyar irodalmáról. Budapest, Ráció, 2016. 

Szili József: Arany hogy istenül: az Arany-líra posztmodernsége. Budapest: Argumentum Kiadó, 1996.

Szörényi László: A nagy, a várt, rettegett jövendő: tanulmányok a XIX. századi magyar
irodalomról. Balatonfüred: Balatonfüred Városért Közalapítvány, 2015.

Tarjányi Eszter: Arany János és a parodisztikus hagyomány. Budapest: Universitas: EditioPrinceps, 2013.



- Arany 200

Kortársunk-e Arany János? Kortárs írók, költők, irodalmárok Aranyról

A tölgyek alatt. Arany János-emlékév 2017. Országos Széchényi Könyvtár

200 év 200 üzenet Arany Jánosnak. Petőfi Irodalmi Múzeum

ARANY-kori feltölt(őd)ések. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

ARANY-ÉV a szülővárosban, Nagyszalontán.

2017. február 24., péntek

175 éve született Karl May

Karl May
Mindenkinek van egy története Karl May regényeinek olvasásáról, hogyan került kezébe a könyv, milyen érzelmek fűzték a főhősökhöz, például szerelmes volt Winnetou húgába, vagy előkerül egy féltve őrzött kötet, és a szamárfülek jelzik, hogyan boldogult a szöveggel az éppen még csak olvasni tudó kisfiú.
Mi a titka Maynak, minden idők legsikeresebb német regényírójának, akinek munkái eddig 200 millió példányban keltek el, és 42 nyelvre fordították le őket?
A megfejtés a bennünk lakó gyermekben keresendő, aki nem törődik az esztétikai értékkel, a szöveg arányaival, a jellemábrázolás sematizmusával. Ez a gyermeki én a jó és a rossz harcába képzeli bele magát, elragadja a szenvedély heve, kiáll az elesettekért, azonosul a kiemelkedő testi és szellemi képességekkel rendelkező pozitív hősökkel, akik rendet tesznek a világban, mert kell, hogy helyre álljon a rend, legalább képzeletünk világában. Nemes érzelmek, hűség, barátság, személyiségünk legmélyebb ideái.

Művei közül legismertebbek indián regényei, azok közül is a négy részből álló Winnetou, melyben megismerhetjük a négy hős múltját, egymásra találásuk történetét, Old Shatterhandet (az író alteregóját), akit May Xántus János magyar etnológusról mintázott, Old Firehandet, Old Death-et, és magát Winnetout (Égő Víz), az apacsok főnökét, kalandjaikat a Vadnyugaton, azon a Vadnyugaton, ahová az író csak idősebb korában jutott el, mikor már megírta történeteit, és csak utólag találkozott képzelt világának valóságos helyszíneivel. Halála óta a nevét viselő kiadó gondozza könyveit, javítják a szövegekben szereplő földrajzi és néprajzi tévedéseket, pontosítják a tájleírásokat.

1952 óta Németországban minden évben megrendezik a Karl May Fesztivált. Drezda mellett található otthona, a Villa Shatterhand (az író nevezte még el), ma múzeum, ahol megtalálhatjuk Karl May világának rekvizitumait, a Henry-karabélyt, a Medveölőt, a tolldíszeket, de itt őrzik az író néprajzi gyűjteményét is, amelynek darabjai az írások ihletői voltak. a Duna International Kiadó 2012-ben indította el a 30 kötetesre tervezett új életműkiadást, az eredeti szövegek alapján újra fordítják a teljes életművet. A nyitó kötet Az Ezüst-tó kincse volt, annak kapcsán is, hogy a könyvből készült filmet 1962-ben, éppen 50 éve mutatták be.



Winnetou halála. 
színes, magyarul beszélő, német-jugoszláv-olasz kalandfilm, 93 perc, 1965.
Pierre Brice (Winnetou) és Lex Barker (Old Shatterhand)

2017. február 15., szerda

Nádasdy Ádám 70

Az az íz

Az az öröm, az nincs már, az az íz,
hogy meg lehet csinálni magamat,
akármiből: margarinból, homokból,
a lényeg az, hogy az, ott, én legyek.
Az az öröm, az nincs már. Leszerelték
a villamost, amivel sose mentem,
csak másnap akartam. Az a mozi,
ahová járni akartam, bezárt.
Volt sokminden, és annak most az íze
érett a számban, elemezhető.
De az az öröm nincs már, a cukorka
öröme kettéharapás előtt.

In: Nádasdy Ádám: Az az íz. Magvető, 2007.



Nádasdy Ádámról

2017. február 3., péntek

20 éve halt meg Bohumil Hrabal

„Néha, amikor felkelek, amikor kezdek magamhoz térni aléltságomból, fáj az egész helyiség, az egész szobám, fáj az ablakból elém táruló látvány, a gyerekek iskolába mennek, az emberek bevásárolni indulnak, mindenki tudja, hová menjen, csak én nem tudom, hová mehetnék, kábán öltözködöm, támolygok, fél lábon ugrálok, a nadrágomra taposok, amikor húzom felfelé, megyek, és megborotválkozom, hány éve már, hogy amikor borotválkozom, nem nézek a tükörbe, sötétben borotválkozom vagy a túlsó sarokban, ülök egy széken az előszobában, és a konnektor a fürdőben van, már nem szívesen nézek szembe magammal, magam is elborzadok a fürdőszobabeli látványomtól, már a saját látványom is fáj, tekintetemben felfedezem a tegnapi részegséget, már nem is reggelizem, és ha mégis, csak egy kávét és cigarettát, ülök az asztalnál, néha lebicsaklik a karom, és néhányszor elismétlem magamban, Hrabal, Hrabal, Bohumil Hrabal, hát győzedelmeskedtél, elérted az üresség legfelső fokát, ahogy az én mesterem, Lao-ce tanította, elértem az ürességet, és minden de minden fáj…”
(Varázsfuvola, részlet)

20 éve, 1997. február 3-án halt meg Bohumil Hrabal cseh író, aki a kortárs világirodalom meghatározó alakja. Az életrajzi adatok felsorolása, a pálya felvázolása, a kiemelkedő művek, a filmes és színpadi adaptációk bemutatása helyett Hrabal talán kevésbé ismert, késői munkáira szeretnénk ráirányítani a figyelmet, ezek közül is az Áprilka levelekre.
Magyarországon három kiadásban jelent meg: először 1992-ben, még az író életében Levelek Áprilkának címmel közölte a Göncöl Kiadó Kiss Szemán Róbert fordításában,  majd 1999-ben és 2006-ban a Cartaphilus jelentette meg Búvópatakok címmel, s 1999 és 2006 között Macska-maszkabál avagy gyónás feloldozás nélkül Hrabal magyarországi anyakiadója, az Európa adta ki a leveleket, de ez a  kötet kiegészült néhány késői esszével és a legkedvesebb macskájához, Cassiushoz szóló írásaival is.

1997. február 3-án, egy hétfői napon 14 óra 10 perckor Bohumil Hrabalt a kórházi szoba ötödik emeletéről való kizuhanása után holtan találják, a halál azonnal beáll. A kórház vezetése kiad egy hivatalos jelentést, miszerint az író a galambok etetése közben esett ki a kórterem ablakából.
Hrabal életének utolsó szakasza, főleg felesége, Pipsi halála utáni évei egyfajta monoton ismételtségben teltek, naponta kibuszozott Kerskóba, hogy megetesse szeretett macskáit, délben meghallgatta a bécsi rádió déli koncertjét, majd vissza Prágába, s délutántól estébe nyúlóan az Arany Tigrisben üldögélt, s az elengedhetetlen tartozék, a sör sem hiányzott.
Az egyik ilyen alkalommal egy fiatal, amerikai lány állított be a sörözőbe egy hatalmas szótárral a hátizsákjában. April Gifford volt, a Stanford Egyetem cseh szakos hallgatója, aki elmondása szerint az író kedvéért tanulta a cseh nyelvet. A mestert felkérte egy amerikai felolvasókörútra, s Hrabal - svájci fordítója, Susanna Roth kíséretében - el is utazott az Államokba. New Yorkban találkozott Susan Sontaggal - aki a húsz legkedvesebb könyve közé sorolta a Túlságosan zajos magányt -, megnézte Andy Warhol retrospektív kiállítását, s ugyanannál az asztalnál ült a White Horse-ban, mint Dylan Thomas.

.
Egy festmény a Tigris falán
2011. június

1991-ben megkezdődött műveinek cseh összkiadása, úgy gondolta, mindent megírt már, egyre nehezebben mozgott, örökös depresszió és állandó delírium gyötörte…
„Így aztán a Kerskóba tartó autóbuszon kitaláltam ezt a fikciót; a Levelek Áprilkának úgy, ahogy van, nem más, mint fikció, védekezés a nemlét ellen… ez szakasztott olyan, mint Goethe úrnak az az öregkori szerelme, hajtóerő, amely arra való, hogy ne távozzak, ahogyan egy csomó ember eltávozott, művészemberek egész sora…
Múzsát teremtett magának April Gifford személyében, a levélforma pedig közvetlenséget sugall, s annak ellenére, hogy ezek a szövegek önmagukban is megállnák a helyüket, Hrabal nem hagyja el a levél formai jegyeit sem (megszólítás, utószó, stb.), s a vallomásos, monologizáló hangvétel mellett még inkább a személyes szférába helyezi át az írásokat.

A témák változatosak, s nem nélkülözik az író korábbi munkáiban megszokott elbeszélésmódot, a hrabali könnyed iróniát (a kafkai és hašeki előőrs ott van a cseh irodalomban!), az ún. automatikus írásra felépített szerkezetet (Kerouac, Ginsberg és a többiek), amit aztán az avantgárd képzőművészet montázstechnikájával darabokra szed, hogy egyfajta kollázst hozzon létre a szétdarabolt szövegekből.
Köztudott, hogy Hrabal nagyon szeretett utazni, s a levelekben is beszámol ezekről az élményeiről (USA, Egyesült Királyság stb.), de a tájélményen túl sokkal fontosabb a körülötte lévő emberek, sőt önmaga megfigyelése, hogyan reagál  az új helyzetekre, szituációkra. Amerikában megkérdezik tőle, mi a kedvenc mondata, „Oroszok, menjetek a francba!”, vágja rá hirtelen. (Háromlábú ló az ügetőpályán, Inkább törtem volna ki a lábam, Greyhound story).

Hrabal fejszobra a Tigrisben
2011. június
A másik nagy téma a rendszerváltással kapcsolatos élménye, a bársonyos forradalom üdvözlése: ”És ezeket a fiatalokat már a saját szememmel láttam, és már nem játszottak a színházak meg a mozik, és ennyi már elég is volt, ha John Reed még a világon lenne és láthatná ezt a várost, biztosan megírná az újabb Tíz napot, ami nemcsak Prágát rengette meg, de Közép-Európát is… - írja a Novemberi förgeteg című írásában, amely a forradalom idején 150 ezer példányban jelent meg szamizdat kiadásban. Nagyon büszke a fiatalokra, ahogy Vaclav Havelre is, kinek elnöki beiktatása is témává válik, s egy igazi hrabali párhuzam megteremtésével, Frazer Aranyágából vett példával szemlélteti a rendszer-, ill. elnökváltást (Aranyág, Nyolc és fél). Visszatekint a kommunista évtizedekre is, a folyamatos rendőri kihallgatások szorongató érzéseire, a Foghíjak szamizdat és külföldi kiadásaira, „tovább rettegtem, de írtam is” (Totális félelmek). Elgondolkodtatja Csehszlovákia széthullása is, a csehek és szlovákok közti ellentétet gyökerein töpreng el az Azt a skizofrén mindenét című írásában.

Természetesen a magánszféra is megjelenik a szövegekben, ennek egyik központi motívuma az író macskáinak sereglete Kerskóban. Több ez egy egyszerű állatszeretetnél, az emberi és az állati nem kölcsönös elfogadása és tisztelete van a mélyén, „Egyébként pedig csak most, majdnem életem alkonyán állapítom meg, hogy a macskák nem azok a cicuskák, amelyekről a könyvek és a fényképalbumok szólnak, hogy tíz ilyen macska egy ekkora kis erdei telken nemcsak játszadozni képes, hanem drámát, tragédiát bemutatni a szemem és a macskákra mindig fogékony agyam színpadán...” A mindennapi együttlét pedig hol tragikus, hol komikus szituációkat teremt (Cassius emigrációban, A homokszínű kandúr ), ahogy a saját életének szatirikus mozzanatait sem titkolja el, gondoljunk csak a prágai nyilvános WC-ben alsónadrágja kényszerű kimosásának esetére (Mesüge Stunde).

Délután az Arany Tigrisben
2011. június

S a végtelenségig sorolhatnánk a motívumokat, benyomásokat, hisz Hrabal olyan erőteljes asszociációs mező mentén ír, hogy az élmény- és információ anyag, amely ránk zúdul az írásokban - csak egy fontos szálat említve: olvasmányainak folyamatos felidézése -, arra késztet bennünket, hogy a sajátos hrabali gondolkodásmódon áteresztett élményanyagon felbuzdulva mi is lázas olvasásba kezdjünk.

„Mert annyi munkámba került, míg Arthur Rimbaud és Antonin Artaud útmutatása alapján sikerült megbomlasztanom az értelmemet... és hogy félrebeszélek? Hát micsoda veszett piálás kellett hozzá, hogy végre felfogjam Edgar Allan Poe poetikáját… És a tetejében azok a sörrel leöblített pirulakombinációk. Na, köszönöm szépen. Úgyhogy nem kell csodálkozni, ha időnként kiköpöm a Kharón révésznek tartogatott obulust, nem kell csodálkozni, ha tátva marad szemem-szám. De! Én világéletemben kicsit nagyon kilógtam a sorból, ez nálam stíluskérdés… Mert körbe-körbe, karikába. És forog velem a világ…”

(Macska-maszkabál avagy gyónás feloldozás nélkül, részlet)


2017. január 20., péntek

Mészöly Miklós-díj, 2017

Szabó Róbert Csaba fiatal erdélyi író, a Látó szerkesztője kapta az idei Mészöly Miklós-díjat az Alakváltók című regényéért, amely a Jelenkor Kiadónál jelent meg 2016-ban.
A díjat a szekszárdi Művészetek Házában január 19-én rendezett Mészöly Miklós Emléknapon az egyesület elnöke, Szörényi László irodalomtörténész adta át.




- Az Alakváltók a román Sztálin-nak is nevezett hírhedt diktátor, Gheorghiu-Dej uralmának korszakába, az ötvenes évekbe, majd a Ceauşescu-diktatúra első évtizedébe vezet vissza bennünket, miközben keretéül a 89-es forradalom szolgál. Részlet a regényből.

- Szabó Róbert Csaba: A nyolcvanas években mintha örökké november lett volna. Interjú a szerzővel.

- Szabó Róbert Csaba blogja


2017. január 11., szerda

Meghalt Vathy Zsuzsa

„Ars poéticám? A formáért küzdök mindennap, mondhatnám erőmön felül. „A forma isteni fölénye az anyag fölött”, valahogy így kellene lennie, de ez az isteni fölény olyankor isteni közönnyel várat magára. Sokszor ma is úgy érzem magam, mint tizennyolc éves koromban Pápán, amikor a városi könyvtárban elolvastam Ionesco egyik darabját, talán a Székeket, talán Az orrszarvút. Egyszerre ijedtség és nevethetnék jött rám, kiszaladtam a könyvtárból, a Kossuth Lajos utcán, a pápai korzón föl-le jártam, és ilyeneket mormoltam magam elé: „ó, istenem, milyen furcsa, milyen különös! Csakugyan? Csakugyan. Milyen véletlen! Persze, minden lehetséges. Úgy, hát, talán… őszintén szólva!... Persze, persze.”
Vathy Zsuzsa: Életünk színtere. In: Curriculum vitae. 30 kortárs magyar író önéletrajza. Budapest, Kortárs Kiadó, 1995.





2017. január 7-én, életének 77. évében elhunyt Vathy Zsuzsa József Attila-díjas író, Lázár Ervin özvegye. Vathy Zsuzsa 1940. április 15-én született Pápán. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Veszprémi Vegyipari Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát. Első novellája 1968-ban látott napvilágot. 1970-től újságíróként dolgozott, majd folyamatosan jelentek meg novellái, elbeszélései, kisregényei. Fontosabb művei: Az ősi háztető, (1980), Ki látott rétisast? (1984), Beszélő kert (1993), Itt a szépséget nézzük (1995), Búrkifli (1997) Angyalhíd (2003), Herend, az más (2006), Angolpark (2009), Kávérajzok (2013).

2016-ban adta ki a Helikon Kiadó válogatott novelláit Ki nevet a végén? címmel.


"Most megjelent, válogatott novelláit és kisregényeit tartalmazó kötete csupa életszagú darabból áll, amelyekben az időnként fölbukkanó álomleírások, illetve a hasonló tartalmú, a tudatalattiban és a gondolatok mögötti világban tett lírai kiruccanások a helyenként verssorokba illő hasonlatokkal együtt („A reggel, mint egy sárga hernyó, olyan volt”) leginkább a színeket erősítő árnyalatokként, az éles kontúrok egyfajta tompításaként, elsimításaként jelennek meg a valóságábrázolás Vathy-féle képein."
Benedek Szabolcs: Kölcsönvett életek. In: ÉS. 2016. szept. 2.