"Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje. /- Mit?/ - Én sem tudtam. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?" (részlet) Han Kang: Növényevő. Budapest, Jelenkor, 2017.

2017. október 14., szombat

Nádas Péter 75

"Az első képem talán nem is a legelső, ezt sem tudom ma biztosan megítélni. 
A különböző fennmaradt dokumentumok, emlékezések és történeti kronológiák tanulmányozása után az a feltételezésem, hogy a tudatomban elsőként megragadt emlék, ami mögött semmit nem találok, 1944 nyaráról, egészen pontosan 1944. június 27. éjszakájáról való. 
Habár az elraktározott érzetek társult képei közül bármikor előkerülhet egy még korábbi társulás. 
A külső szemlélet, azaz a reflexió támpontja nélkül mégis igen nehéz, talán nem is lehet megtudni tőle, hogy az emlék vajon korábbi vagy későbbi-e.
Amikor erre a legelsőnek vélt lépcsőházamra gondolok, akkor jönnek sorban a lépcsőházak, életem valamennyi lépcsőháza jön vele, ezzel az elsővel. A lépcsőházak minden bizonnyal elmém azonos helyén vannak elkülönítve. Vagy a lépcsőház formája és fogalma alá rendelve létezik egy ilyen lépcsőházzal felcímkézett tárolási mód. Is. Egyetlen dolognak, fogalomnak, kifejezésnek többféle tárolási bokra van. Valakinek a karján zuhanok, magasan a lépcsők fölött zuhanok ebben a legelső lépcsőházamban. Repülünk a levegőben. Valószínűleg a fejemet is forgatom, ideges madárka, mindent látni, vészhelyzetben, de nincs vészérzetem, biztonság az alapérzetem, helyesebben ezt az alapérzetet keresztezi a kivételesség, a nem kiszámítható érzete. Szemmel tartani. A képek gyors egymásutánja követi a vészhelyzet tulajdonképpen semleges, közel sem felzaklató élményét, mondhatni, most fogom megalapozni a tudatomban a vészhelyzet fogalmát, látom a lépcsőház hatalmas falsíkját, látom a lépcsőforduló közeledő falának akadályát, a rövid, hideg felvillanásoknak hála lelátok a korlátok között a mélységbe: előtűnik a sötétből, és eltűnik a sötétben. 
Egymásba tapad a képek egymásutánja, ez nem változtatható sorrend. Aztán nincsen hideg lángolás, nincs zuhanás, nincsen fenn és nincsen lenn. Csupán omlás van. 
Hangja nincs, sötét van, meleg van, sötét semmi van. Úgy, ahogy későbbi ájulásaimban. 
Talán a végén ott van még a törmelék csörgése a leomlás utáni pillanatból."

Nádas Péter: Világló részletek: emléklapok egy elbeszélő életéből. Budapest, Jelenkor, 2017. (részlet)

Világló részletek I. In: Holmi. 2014. 7. sz.

Világló részletek II. In: Holmi. 2014. 8. sz.

Világló részletek III. In: Holmi. 2014. 9. sz.




Nádas Péter interjú. Hír Tv. Alinda. 2017. 04. 05.



Bagi Zsolt: Szakmai problémák. Magyarázatok a Világló részletekhez
Nádas Péter: Világló részletek.
In: Műút. 2017062

Bazsányi Sándor: Miért zuhan a kismadár?: Nádas Péter: Világló részletek.
In: Műút. 2017062 

Földényi F. László: Rejtélyes ösvények: Nádas Péter: Világló részletek.
In: Élet és irodalom 2017. ápr. 28.

Győrffy Ákos: Kicsit magasabbról nézi : Nádas Péter: Világló részletek.
In: Magyar Nemzet. 2017. máj. 27.

Nemes Z. Márió: Trauma és utópia: Nádas Péter: Világló részletek
In: Műút 2017062. 

Radnóti Sándor: Szilénoszi emlékiratok: Nádas Péter: Világló részletek. 
In: Jelenkor. 2017. 7-8. sz. 

Radics Viktória: A személyiség genealógiája: Nádas Péter: Világló részletek.
In: Mozgó világ. 2017. 7-8. sz. 

Sipos Balázs: Mimikri és autizmus: Nádas Péter: Világló részletek
In: Műút. 2017062 

Zoltán Gábor: Nádas Péter: Világló részletek.
In: Vigilia. 2017. 9. sz.

2017. október 7., szombat

95 éve született Polcz Alaine



"Barátaim a bölények. Csapásaik a pusztán nyílegyenesek, 
mint a kifeszített kötél, száz meg száz egymás mellett. 
Hóviharban, ha az ügy reménytelen, 
nem trappolnak tovább ész nélkül, összeesésig. 
Megállnak, s megvárják, míg ellepi őket a hó."
(Mészöly Miklós)

Polcz Alaine 1922. október 7-én született Kolozsvárott. 1949-ben végzett az ELTE pszichológia szakán, pályája kezdetén felnőtt elmebetegekkel folytatott művészetterápiát, majd gyermek ideggondozóban játékdiagnosztikával gyógyított. 1970-től a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán pszichológusként súlyos beteg, haldokló gyermekekkel és hozzátartozóikkal foglalkozott. 1991-ben létrehozta a Magyar Hospice Alapítványt.



Szélesebb körben 1991-ben ismerhette meg az olvasóközönség, amikor az Asszony a fronton című önéletrajzi regénye megjelent. Polcz Alaine 1944-ben Kolozsvárról Csákvárra menekül, ahol három hónapig áll a front, s a szovjet katonák válogatás nélkül erőszakolják meg a nőket. „ A könyv fő témája, az erőszaktétel, nincs a könyv centrumában, hanem mintegy mellékesen, újra meg újra megtörténik, a kizökkent idő s az immár soha vissza nem zökkenő idő természete szerint”- írja Radnóti Sándor. Az átélt borzalmak őszinte, tárgyilagos feltárása megújította a gender irodalmat, a művet azóta 10 nyelvre fordították le.




Polcz Alaine a regény sikere után sem tartotta magát írónak, „a gyászolók, betegek, haldoklók segítése az életem valós része, az írás csak ráadás,” írta az 1995-ben megjelent Macskaregény-ben. A műben történetek, emberi sorsok kerekednek a macskák köré, itt mutatkozik meg először az az anekdotizáló elbeszélésmód, ami későbbi munkáit is jellemezte. Az őszinte, hiteles hang folytatódik az 1996-ban megjelent Éjjeli lámpa című könyvében, amelyben tűnődéseit, töprengéseit osztja meg a közönséggel az olvasásról, a szerelemről, a barátokról, a Városmajor utcai házról.

Több művének középpontjában Erdély áll, gyermekkorának meghatározó színtere.


Az életed, Bíró Berta (2000) helyszíne Kide, a beszélgetőtárs a gyermekkori barátnő. Két idős asszony életút-elemzése tárul elénk, s közben nemcsak a személyes múlt idéződik fel, hanem országok történelme is, s a riportregény így válik dokumentumregénnyé. Ugyanebben az évben jelenik meg a Leányregény (2000). A hetvenes években játszódó történet helyszíne a román tengerpart egy szállodája. Izabella, a csíki pincérlány és Terike, az idegenvezető vallanak életük bonyodalmairól, szerelmek és indulatok elevenednek meg, mindeközben pontos, szinte szociografikus megfigyeléseket olvashatunk a hetvenes évek romániai viszonyairól.



1977 karácsonyára férjének, Mészöly Miklósnak ajándékozott egy kéziratot, melyben élete meghatározó eseményeit meséli el, ennek alapján született meg Mészöly Pontos történetek útközben című regénye. Egy történet azonban megíratlan maradt. Férje hagyatékában talált rá a kéziratra, s a közeli barát, író Márton László biztatására nekifog a szöveg megformálásának, így született meg a Karácsonyi utazás. Halál és cserepek (2002) című kisregény. Alaine karácsony előtt kapja a hírt, hogy Vízaknán meghalt Miklós nevű nagybátyja, testvérével és édesanyjával a csikorgó hidegben indul neki a nagy útnak.  Az alaptörténet egyszerű, de az apró részletek ábrázolása, a pontos, női megfigyelések sajátos hangulatot kölcsönöznek a regénynek. A Két utazás Erdélyben: Útijegyzetek, 1989 (2010) című esszékötetben is Erdélyben járunk, az első utazás helyszíne, Vízakna, a második Kolozsvár és Kide, az emlékezést át- meg átszövi a Ceauşescu-rendszer végnapjainak leírása.

Mészöly Miklós halála után jelenik meg két, ikerkötetnek is nevezhető mű. A Kit siratok? Mit siratok? (2003) a halál témájához tágabb értelmezésben közelít. Mélyinterjúkat olvashatunk az állatok gyászolásáról, a szerelem elvesztéséről, a szakításról, a család szétesésről, a válásról. A Kit szerettem? Mit szerettem? (2004) című munkájában Polcz Alaine saját veszteségeit fogalmazza meg: visszaemlékezik az elhunyt barátokra, pályatársakra, Weöres Sándorra, Nemes Nagy Ágnesra, Vajda Júliára. Ezt követi a nagy szembenézés: az Egész lényeddel (2006) középpontjában a Mészöly Miklós utolsó évei és halála köré szövődő naplójegyzetek állnak, amelyekben együtt szólal meg a tanatológus és a férjét elvesztő feleség.


A pszichológus, a halál témájával foglalkozó szakember könyvei külön fejezetet érdemelnek.

A halál iskolája 1989-ben jelent meg a Gyorsuló idő sorozatban. Témái tabudöngetőek voltak, interjúkat közölt a halálfélelemről és haláltudatról, foglalkozott az eutanáziával, az újraélesztés jogi és emberi kérdéseivel,  körbejárta a halál utáni élmények témakörét, írt a halálos betegség stádiumairól, a méltó halálhoz való jogról, mind olyan kérdés, amit további könyvek követtek.
A Meghalok én is? című kötet (1993) a klinikai tapasztalatokat osztotta meg az olvasóközönséggel, hogyan bánjunk a haldokló gyermekkel, hogyan kommunikáljunk a szülőkkel. A Gyermek a halál kapujában (2001) egy leukémiás kamaszfiú betegségének és halálának pszichológiai esetleírása, a kezelés fázisai, a pszichoterápia segítő ereje, a gyász követése: a 70-es évek heroikus küzdelmeit mutatta be a gyermekklinikán. A Gyászban lenni (2000) a haldoklás és gyász közvetlen gyakorlati tennivalóit veszi sorra, a haldokló testének-lelkének gondozásáról, a halott testhez való viszonyulásról, a halál gondolatának elfogadásáról. Az Együtt az eltávozottal (2005) spirituális, vallási szempontból közelít a halál felé, a misztika és a tudomány határainak feszegetésével, a halál megváltozott kultúrájának vizsgálatával.

S végül álljanak itt a posztumusz kötetek.

Az Ideje az öregségnek a 2002 és 2006 között írt naplójegyzeteket tartalmazza, az írások fókuszában az öregséggel, a hanyatló testtel való szembenézés, a halálra való készülődés áll. A Nem trappolok tovább az utolsó év krónikája: a fizikai fájdalom kiszolgáltatottsága, a megváltó halál várása mögött ott van a sok terv és el nem végzett feladat szorongató érzése. E tervek egyike volt a szerelemről szóló könyv publikálása. 2009-ben Befejezhetetlen címmel jelent meg. Az első rész töredékek füzére, gondolatok, töprengések az égi és földi szerelemről, irodalmi példákkal, idézetekkel szemléltetve. A második rész a könyv szerkesztőjével, Ablonczy Annával való levélváltásokat tartalmazza, ebben Alaine őszintén, kitárulkozva vall az elhagyott nő szerepéről, a megbocsátásról, és a szerelem utáni örök vágyakozásról.

Halálának évében, 2007-ben jelent meg két interjúkötet. Az utolsó mérföld Bitó László íróval, az élettan professzorával való beszélgetéseit adja közre. Polcz Alaine, a magyarországi Hospice mozgalom elindítója szerint, a halál idejét sem siettetni, sem késleltetni nem szabad, a beteget segíteni kell a halálhoz vezető úton, csak palliatív kezelést (fájdalomcsillapítást) alkalmazva, de minden olyan beavatkozást elutasítva, amely meghosszabbítaná az életét. Bitó László a jó halál, az eutelia elvét vallja, a betegnek joga van kérni, hogy aktívan segítsék át a halálba, ha már nem tudja, vagy nem akarja vállalni a haldoklás fizikai és mentális megpróbáltatásit. Eszmecseréik a filozófiai kérdéseken túl  (mikor kezdődik az utolsó mérföld)  morális problémákat vetnek fel: kötelessége-e az orvosnak életben tartani az emberi életre már képtelen testet,  meddig vállaljuk a haláltusát, jogunk van-e az önrendelkezéshez (living will).

Singer Magdolna Partitúra című könyve életvallomás. Az interjúkban Polcz Alaine visszatekint az életútra, feleleveníti az erdélyi gyermekkort, a háborús borzalmakat, beszél a munkájában elért sikerekről és kudarcokról, a sokszori újrakezdésekről, a forradalmi újításokról a haldokló gyermekek gondozásában, a Hospice mozgalom elindításának körülményeiről.

Alaine címmel a Jelenkor Kiadó 85. születésnapjára jelentetett meg egy kötetet, amelyben a pályatársak  írásait olvashatjuk, de ezt már nem érhette meg. „Az igazi fiatalság nem korhoz, hanem lélekhez kötött… a lelki ifjúság kortalanságot jelent”- írja Göncz Árpád a kötet bevezetőjében. Nádas Péter egy régi történetet elevenít fel Kisorosziból, Hollós László Mészöly Miklós hamvainak Triesztben való elszórásáról ír,  Baranyi László (a kötet szerkesztője) az Asszony a fronton -t hasonlítja össze Anonyma: Egy nő Berlinben című könyvével.
A Kalligram Kiadó 2009-ben adta közre Ablonczy Anna: Miért éppen Polcz Alaine? című interjúkötetét, amelyben kortársak, barátok, munkatársak válaszolnak a címben feltett kérdésre. Megszólal a tanítvány, a barátnő, a páciens, könyveinek kiadója, a szekszárdi Mészöly-hagyaték gondozója, a Hospice mozgalom orvosai, a klinikai munkatársak, mindeközben kirajzolódik Polcz Alaine életpályája, karizmatikus egyénisége, s megmutatkoznak azok a személyiségjegyek, amelyek gyerekkorától kezdve mozgatták az élet minden területén.

E gazdag életmű felvázolása után - pedig még nem említettük egyedülálló szakácskönyveit (Főzzünk örömmel, Életszakácskönyv) és olyan nagysikerű szakmai munkáit, mint a Rend és rendetlenség, Világjáték, vagy a közelmúltban megjelent Álomnapló-t - nekünk is fel kell tennünk a kérdést, mi Polcz Alaine népszerűségének a titka?
Szépirodalmi műveiben a személyes szféra történeteit meséli el, az élőbeszéd erejével ható spontán nyelvet használ, mindezt egy őszinte, a dolgokra való rácsodálkozó attitűd mozgatja, széles körű élettevékenységével, nyitottságával pedig emberi mintát és inspirációt adott mindannyiunk számára.

2017. október 5., csütörtök

100 éve született Szabó Magda


„A patetikus hangnemet és a keserű kiábrándulás élményét az alkotásban felszabaduló elemi erejű derű felülírja: a játék szabadságának, a történelem dekonstrukciójának és a keserű történet megszüntetésének öröme.” Annak a hagyománynak a folytatója, amelyik az írólétet morális meghatározottságúnak tekinti: az általa megfigyelt, észlelt jelenségek erkölcsi kihívást jelentenek számára, felháborodását formálja történetekké. Még titokban írott regényeiben (Freskó, Az őz) a morális indulat válik esztétikai eredménnyé. Az értékkeresés átalakul a személyiség és a történelem folyamatos szembesítésévé (Ókút, Régimódi történet), majd belső önvizsgálattá (Az ajtó), illetőleg leszámolássá a kiszolgáltatottá tevő történelemmel (A pillanat). Végül a Für Elise ennek a hagyomány méltóságát szétverő huszadik századnak állított keserű, önmagát is kigúnyoló emlékművet. Arany János Vojtina ars poétikáját követte általuk: „Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak”
(Kabdebó Lóránt)


- életrajz, digitalizált művek, szakirodalom és bibliográfia a Digitális Irodalmi Akadémián

- Szabó Magda művei idegen nyelven a HUNLIT adatbázisban


„Szabó Magda jó emlékező, sőt, nagy, de hiányzik belőle mindenféle programosság, illetve nem hiányzik, nincs benne. Nyelve: természetesen pontos. Pontosan azt értem, hogy bonyolult helyzeteket, tárgyakat, ügyeket elképzelhetően ír le, természetesen meg azt, hogy nem figyelek föl arra, hogy ezt tudja. Könnyen mesél, de nem fecsegősen, nem akarnok, és nem is könnyelmű. Ismeri a nyelv birtoklásának nehézségeit, a buktatóit, nem naiv, de nehézség nélkül birtokolja a nyelvet (a birtoklás módjáról beszélek, nem a befektetett munkáról; munkás nő). Vele kapcsolatban le lehet írni, ami amúgy gyanús dicséret: jó tollú. (Ápoltan ír, akartam írni, arra célozva, hogy ápolja a nyelvet, de ez így meglehetősen kórházasosan hangzanék.) Szórakoztatóan tud írni, jó ritmusban, váltani hogyan, mikor: tudja nagyon. Valahová, ide beszúrni: szókincs. Sok szót ismer. Talán így: Szabó Magda közel van a nyelvhez, a magyar nyelv nagy használója. „
Esterházy Péter: Az Ókútról In: Élet és Irodalom, 1997. máj. 30.


- Szabó Magda művei a filmvásznon és a színpadon



Az ajtó. magyar-német filmdráma. 2012. 
rendezte: Szabó István


Szabó Magda 100

Annyi titkom maradt... A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása

- Az Abigél című filmsorozat jelmezei, díszletei az MTVA Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyén

Szabó Magda Emlékház nyílt a debreceni Dóczy Gimnáziumban

MagdaFeszt a debreceni Csokonai Színházban




Szabó Magda interjú (1992. )


"Szabó Magda könyvei nem engednek nyugtot nekünk, s teszik ezt valahogy ugyanígy. Elindítanak, de nem akaratunk jön mozgásba, s amin máris rejtelemben fogva csüggünk, az maga a saját kis személyünket feledő képzeletvilág, az Egyetlen Valóság: a költészeté. Regényei metszett prózadarabok, rendszerek. Még is, ami átizzítja őket, élő lényegüket: a poézis. A meg nem alkuvó igazságú, a szépséget mindig könnyed ráadásként adó, az egyszerűtől sosem tágító költészet maradt meg Szabó Magdának (…).
Tandori Dezső. Megmaradt poétának. Ceruzasorok Szabó Magdáról. (Új Tükör. 1987. okt. 4.)


bibliográfia

Bakó Endre: Szabó Magda sírba vitt titkai avagy Kompenzációk és elhallgatások az életműben
In: Bakó Endre: Ágak és hajtások: tanulmányok, verselemzések. Miskolc:
Felsőmagyarország K., 2014.

Csik Veronika: "Tükör által homályosan":
az önéletírás referencialitása Szabó Magda műveiben
In: Pannon tükör 2017.1. sz.

Erdődy Edit: Realista hagyomány és belső monológ Szabó Magda műveiben
[in: Salve scriptor! Tanulmányok, esszék Szabó Magdáról. Griffes Grafikai Stúdió, 2002.]

Háy János: Emberi szükségszerűen emberi. Szabó Magdáról
In: Háy János: Egymáshoz tartozók. Budapest: Palatinus, 2009.

Károlyi Csaba: „Letesszük Isten térdére a kéziratot” Interjú Szabó Magdával.
In: Károlyi Csaba: Mindig más történik: 25 irodalmi beszélgetés. Pozsony: Kalligram: 2015.

Károlyi Csaba: Régi módi : Szabó Magda: Für Elise
In: Károlyi Csaba: Nincs harmadik híd : kritikák.
Budapest : Pesti Kalligram, Pozsony : Kalligram, 2014.

Kiss Noémi: Görbe tükör - csábító önéletrajz : kortárs "női" elbeszélők:
Szabó Magda, Polcz Alaine, Lángh Júlia és Hillary Clinton
In: Irodalomtörténet. 2004. 4. sz.

Kiss Noémi: „Nem tudom, mit kezdjek magammal”. 100 éve született Szabó Magda
Élet és irodalom. 2017. október 6.

"Kitalálja az életet" Szabó Magda emlékezése Bécs, 2000. október 24. és 27. között.
 Kabdebó Lóránt interjúja a soha el nem készült Für Elise második kötetének bécsi helyszíneiről. In: Forrás. 2012. 2. sz. 

Máté Orsolya: A test és a nem problematizálása Szabó Magda A pillanat című regényében
In: Test-konceptusok és test-reprezentációk az irodalomban és a kultúrában
/szerk. Boros Oszkár [et al.]. - Budapest: Gondolat, 2014.

Mészáros Márton: Szabó Magda: Az ajtó
In: Mészáros Márton: Mai magyar irodalmi olvasókönyv:
bevezetés a kortárs magyar irodalom olvasásába. Budapest: Hatágú Síp Alapítvány, 2010.
Szederkényi Olga interjúja Kiss Noémi íróval és Kabdebó Lóránt irodalomtörténésszel.
In: Hévíz. 2015. 2. sz.

Salve, scriptor! : tanulmányok, esszék Szabó Magdáról. szerk. Aczél Judit. Debrecen : Griffes Graf. Stúdió, 2002.

Sinka Annamária: Valóban régimódi a Régimódi?: archi-, inter- és intratextuális viszonyok Szabó Magda Régimódi történetében.
In: Tiszatáj.2013.5.sz.), A Tiszatáj diákmelléklete.

Szabó T. Anna: "Tanú vagy, nem mehetsz el": Szabó Magda emlékére
In: Holmi 2007. 12. sz.

Szabó Magda: (szerk. Vincze Ferenc), vál. Tasi Géza)
Budapest : Napkút K. : PIM, 2010. CD-melléklettel.
(Hang-kép-írás. Petőfi Irodalmi Múzeum, 4.)

Szabó Magda Törzsasztal. a kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Juhász Anna, Kiss Noémi, Térey János, Szirák Péter
In: Alföld. 2017. 9. sz.


2017. október 2., hétfő

A hónap verse: Szabó Magda: Madár

Azt kérdezed, hogy ki vagyok,
micsoda kis lélek vagyok,
ki ablakodon kopogok,
és mint a gránát, tüzelek,
és lengek-ingok-libegek,
és hámba fogom a szelet,
és hintálom a levelet,
összekuszálom a leget,
s azt a suttogó szövetet,
amit a hajnal tereget,
min villogás az erezet?

Vagyok az élő suhanás,
vagyok az élő zuhanás,
lengés vagyok, kerengés,
zengés meg visszamerengés
arra, amiről azt hazudod,
azt hazudod, hogy elfeledted,
ám én megszólalok feletted,
ám én átsuhanok feletted,

megvillantom szárnyaimat,
a selyem kardokat,
melyek átmetszik az eget
és hazugságodat,
és akkor már tudod,
akkor rögtön tudod,
hogy az angyal vagyok,
aki gyerekkorodban
úgy magadra hagyott.


2017. augusztus 10., csütörtök

a Hajnóczy-műhely


  „Titkon, úgy remélte, ő nem hal meg alkoholmérgezésben, nem őrül meg, és nem lesz öngyilkos, talán ő az, aki a sors által kiszemeltetett, akinek az a küldetése, hogy éljen és írjon, és kizárólagos tulajdona: rémképei, látomásai előtt tanú legyen, hogy bűnös, kissé kopár, száraz hangon – megtartva tárgyától a három lépés távolságot – elbeszélje, leírja őket munkáiban. 
  Cigarettára gyújtott, és csak félig itta ki borral telt poharát. Most nem remegett a keze, bár verítékezni verítékezett, s szíve aritmiásan ütött. Kezében tollal spirálfüzete fölé hajolt.”
(Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából - részlet)


Az irodalomtörténet – egyik – szépsége, hogy több-kevesebb ideig árnyékban maradt életművek egyszer csak reflektorfénybe kerülnek s egyúttal új oldalukról mutatkoznak. Ez történik mostanában Hajnóczy Péter munkásságával is, akit egykor főképp kisregénye, A halál kilovagolt Perzsiából kapcsán ünnepelt az irodalmi közvélemény, ám 1981-es halála után egészen az ezredfordulóig kevesek titkos favoritja maradt, inkább az író legendája élt tovább, mintsem az írásé.
A Hajnóczy-életmű pedig „élő, mozgékony organizmus”, „energikus, drámai szövegvilág”, ahogy kutatója, Cserjés Katalin jellemzi, elképesztő frissességgel szólítja meg a ma olvasóját és szakemberét. Néhány éve a szegedi egyetem bölcsészkarán Hajnóczy-műhely alakult, munkájuk látványosan megpezsdítette az érdeklődést. A Műhely és a Lectum Kiadó gondozásában a Hajnóczy-tanulmányok négy kötete is megjelent: 2006-ban Hoválettem, 2008-ban Da capo al fine címmel; 2009-ben már nagysikerű országos konferencia anyagait gyűjthették egybe (Tudom. De: tudom-e?); az idei, negyedik kötet újabb, hallatlanul izgalmas tanácskozásnak az eredménye (Énekelt és táncolt, mint egy szatír), ugyanis az időközben Szegedre került írói hagyaték feldolgozásának, az előkerült „kincsek” számbavételének első szemléjére is sor került. Az említett munkák mellett a Műhely vezetője, Cserjés Katalin közreadta egy Hajnóczy-prózakalauz első kötetét (A lebegő orgonagyökér, 2009).


2013-ban több évtizedes adósságát törlesztette a magyar könyvkiadás: Jelentések a süllyesztőből címmel végre az anyaggyűjtés és az utóélet dokumentumaival, a bírósági botrány irataival, a hagyatékban maradt szépirodalmi reflexiókkal együtt jelent meg önálló kötetben Hajnóczy 1975-ös szociográfiája, Az elkülönítő, amely az elmeszociális otthonokban uralkodó állapotokat tárta föl. Az író egykor maga állította össze anyagát, ám ezt a kibővített „változatot” sem életében, sem később nem adták közre. A kötetet gondozó Nagy Tamás munkája nyomán világosan kirajzolódik, hogy Az elkülönítő mennyire központi témája, alapmotívuma lett az életmű egészének. 


2015-ben újabb konferenciát rendezett Szegeden a Hajnóczy-műhely, s a hagyaték feldolgozását folytatva gazdagon illusztrált(!) kötetet adott közre 2016-ban, Hajnóczy a könyvtárban címmel.


Hoválettem: a párbeszéd helyzetébe kerülni... (Hajnóczy-tanulmányok I.)
Szeged: Lectum, 2006.

Da capo al fine:  folytatódó párbeszédben: (Hajnóczy-tanulmányok II.)
Szeged: Lectum, 2008.

Cserjés Katalin: "A lebegő orgonagyökér" : Egy Hajnóczy-prózakalauz első fejezetei
Budapest: Cserjés, 2009.

Tudom - De: Tudom-e? : a párbeszéd kiterjesztése - az újraolvasás lehetőségei (Hajnóczy-tanulmányok III.) Szeged: Lectum, 2009.

Énekelt és táncolt, mint egy szatír: nem szűnő párbeszédben
(Hajnóczy-tanulmányok IV.) Szeged: Lectum, 2012.

Hajnóczy Péter: Jelentések a süllyesztőből : Az elkülönítő és más írások /  ; (szerk, az előszót és a jegyzeteket írta Nagy Tamás). - Budapest : Magvető, 2013.

Hajnóczy  a könyvtárban: (szerk. Cserjés Katalin, Hoványi Márton, Nagy Tamás)
Hódmezővásárhely–Szegedi Kép‑Szöveg Testvérület, 2016. (Hajnóczy-tanulmányok V.)


2017. augusztus 7., hétfő

Azúrkék világ: az Adria irodalma



„A végtelenséget, a nagyvilág kapuját jelentő tenger nekünk, magyaroknak – kétség nem férhet hozzá – a kék Adria. Ez a tenger van hozzánk a legközelebb, és a magyar-horvát állami közösség évszázadai okán ez az egyetlen, amelyhez van történelmi közünk. Így a magyar művelődés múltjában is gazdag színekkel jelenik meg latin krónikáinktól kezdve, melyek beszámolnak Könyves Kálmán útjáról Dalmáciába vagy IV. Béla meneküléséről. Az Adriai tengernek szirénája pedig maga a költő és hadvezér Zrínyi Miklós. Az Adria-élmény – vágyakozás és kíváncsiság, a mediterrán világ iránti vonzalom – számos változatát megtaláljuk későbbi irodalmunkban is, a romantika korától kezdve szinte folyamatosan a XX. század közepéig” – írja a Magyar írók az Adrián bevezetőjében Kiss Gy. Csaba, a kötet szerkesztője. 

Az antológia a XIX. század közepétől a második világháború végéig megjelent szépirodalmi művekből válogat. A szerzők között szerepel Jókai Mór, aki két regényében is foglalkozott az adriai tájakkal (A játékos, aki nyer – 1882; A három márványfej – 1887), Molnár Ferenc több műve Fiuméban és környékén játszódik. Herczeg Ferenc saját vitorlásával megtett kalandjait írta meg Szelek szárnyán címmel. Hunyady Sándor, Márai Sándor és Heltai Jenő a századforduló jellegzetes elbeszélői formáiban idézik meg az adriai tengert. Kosztolányi Dezső 1914 előtti nyaralásainak emlékét idézi meg az Esti Kornélban. Az esszéíró Hamvas Béla és Szentkuthy Miklós a mediterrán világban szemlélődnek.


Szintén Kiss Gy. Csaba szerkesztésében jelent meg az Adriai képek: magyar útirajzok című antológia. Az összeállításban 17 szerző szerepel, a XVIII. század végétől az 1930-as évekig kísérheti végig az olvasó a magyar földrajztudósok, utazók, politikusok szemével az Adriai-tenger állat- és növényvilágát, a szigetek életét. Részleteket olvashatunk Teleki Domokos útirajzíró Hazai utazások című könyvéből, Leidenfrost Gyula (1885-1967) tengerkutató, biológus 1937-ben kiadott Kék Adria című művéből, és Kenedi Géza, az első komoly bédekkeríró könyvéből, amely Fiume, Abbázia, Kvarnero címmel jelent meg 1884-ben. 1859 és 1861 között katonai szolgálatát töltötte az adriai partokon Herman Ottó, aki úti naplójában örökítette meg benyomásait. 

Az útirajzok után fontos kiemelni két történelmi munkát, amelyek a térség széles körű földrajzi, történeti, kulturális áttekintését adják. Az egyik a Borovszky Samu szerkesztésében megjelent Magyarország vármegyéi és városai 6. kötete, a Fiume és a magyar-horváth tengerpart (1900), a másik az Osztrák-magyar monarchia írásban és képben című monumentális munka, amelynek a térségre vonatkozó kötetei: Az osztrák tengermellék és Dalmáczia (1892), Fiume és Horváth-Szlavonország, Bosznia és Herczegovina (1901). Mindkét munkát olvashatjuk már online változatban is.


Időzzünk még egy kicsit a századfordulón, s nézzünk bele a Magyar Adria Egyesület gondozásában, 1911 és 1944 között, Fiuméban megjelenő, a Tenger című lap 1912-es évfolyamába, amely szintén elérhető elektronikus formában is. Olvashatunk a különböző tengerek parti homokjának keletkezéséről és a homokszemek alakjáról, a Titanic gőzös 1912. ápr. 14-i katasztrófájáról, megismerhetjük a hadihajózás tízparancsolatát, amelynek a X. pontja: Mérlegelj és merészelj, bemutatják a lübecki Drager cég első tömlőnélküli búvár-készülékét, amelynek percenként 2 liter élenyt (oxigént) kell fejlesztenie, s beszámolnak arról is, hogy Trieszt közelében a halászok rekord mennyiségű, 80.000 kg halat fogtak egyetlen húzással. 


Evezzünk át a XXI. századba, Predrag Matvejević A Földközi-tenger: tájak, népek, kultúrák (2006) (mediterrán breviárium) című könyve három részből áll. Az elsőben, a Breviáriumban a világítótornyok, halpiacok, sirályok, tengeri szelek stb. jellegzetességeiről olvashatunk. Az elrendezés ugyan enciklopédikus, de az esszéisztikus elbeszélésmód személyes élményeinket és olvasmányainkat egyaránt felidézi. A második részben (Térképek) a régi térképeket hívja segítségül az utazáshoz, s közben a kartográfia tudományának történetével és fajtáival is megismerkedhetünk. A harmadikban, a Glosszáriumban, a tengerrel, mediterránummal kapcsolatos kifejezések eredetét magyarázza. A görögök például többféleképpen nevezték a tengert: a tenger mint anyag: pelagosz, mint látvány: pontosz, mint térség és út: thalassza, de a hajók, a szigetek formáinak számtalan változatáról, a növény- és állatvilág, a mediterrán élet jellegzetes világának eredetéről is olvashatunk. 

Fiume városa jelentős szerepet töltött be a magyar történelemben és kultúrában egyaránt. 

2003. okt. 3-4-én Fiume és a magyar kultúra címmel szimpóziumot rendeztek Fiuméban, hogy föltárják azt a gazdag kulturális hagyományt, amit a város magyar kapcsolatai jelentettek a XIX. században és a XX. század első felében. A tanácskozás anyaga Fiume és a magyar kultúra (2004) címmel könyv formájában is megjelent 2004-ben Kiss Gy. Csaba szerkesztésében. A bevezető előadást Nedjeljko Fabrio, A város az Adrián szerzője tartotta. A konferencia előadó között találjuk Fábri Annát, Mann Jolánt, Fried Ilonát, akinek két könyve is Fiuméval foglalkozik (Emlékek városa, Fiume (2001), Fiume (2004). Kósa László Az Észak-Adria mint üdülőhely az Osztrák-Magyar Monarchiában című előadásában a XIX. század második felében gyors fejlődésnek induló Kvarner-öböl és Isztria fürdőkultúráját mutatja be. A legnépszerűbb két üdülőhely Abbázia és Crikvenica volt, a magyar írók által is kedvelt fürdővárosról 1895-ben már azt írták: „kitűnő tartózkodási helye az üdülőknek és az élet harcában kifáradt, kimerült egyéneknek.” Járt itt Mikszáth Kálmán, Herczeg Ferenc, Ady és Molnár Ferenc is.
Ladányi István a Fiume a magyar népi emlékezetben című előadásában egy másik oldaláról mutatja be Fiumét, nevezetesen a hadihajók és kivándorlóhajók kikötőjeként. 1873 és 1913 között 1,3 millióan emigráltak Amerikába, s a kivándorlók jelentős hányada Fiumében szállt hajóra. Az ún. kivándorlódalok soraiban az Adria a hazától való elszakadást jelenti: /„Adria hűs tenger, játszik a hulláma, /Azon menek, kis angyalom, Dél-Amerikába”/

Domonkos László A kicserélt város (2010) című könyvének gerincét Fiume történetének áttekintése adja (a bevezető tanulmányt Mák Ferenc írta), s olyan politikai, kultúrtörténeti érdekességre hívja fel a figyelmünket, mint Jókai Mórnak az 1861-ben tett fiumei látogatását követően az Országgyűlés ülésén elhangzott felszólalása: „Fiume nem szerelmes se belénk, se a horvátokba csupa merő sympathiából, de ragaszkodik hozzánk helyesen felfogott önérdekből; s mi viszont gyámolítjuk Fiumét helyesen felfogott állami érdekből, s ezen reális érdekek kielégítésében Horvát-Szlavonországnak éppen úgy van része, mint nekünk. De nemzetiségi propagandát csinálni se az egyikünk, se a másikunk ne menjen oda, mert csukott ajtókra talál.” Kánya Emília, aki 20 évig élt lányával Fiumében, Réges-régi idők – Egy 19. századi írónő emlékiratai című kötetében megrajzolta Fiume mindennapi életét, magyar polgárait. Ám Domonkos könyvéből megismerhetjük Fiume mai arcát is, interkulturális közvetítő szerepét, s a további tájékozódásunkat kiváló bibliográfia, névmutató és képanyag segíti.

Összeállításunk végén az Adria világához szorosan kötődő két kortárs szerző munkáiról szólunk. Az egyik a horvát új-történelmi regényként emlegetett Nedjeljko Fabrio Adria- trilógiája: (Város az Adrián (1994), Bereniké fürtje (2004), Triemeron (2006). A regényfolyam tere Fiume és az adriai partok, ahol horvátok, magyarok, olaszok életútjai kereszteződnek, a másfél évszázadnyi időszakot átfogó trilógiában felvázolt szereplők az európai politikai döntések szenvedő alanyai. „Regényeimben a kisemberek szenvednek a történelemtől; mindig akkor válnak áldozattá, amikor elhiszik, hogy a történelem egy új világba vezeti el őket. Ez egy új történelemszemlélet, amely szerint a történelem meddőség, halál, őrület” – nyilatkozta az író Város az Adrián magyar kiadása alkalmából a Magyar Narancs 1995. június 1-i számában.

A vajdasági Palicson élő Tolnai Ottó verseinek egyik fő motívuma a mediterránum, az Adria, az azúr világa. A hatvanas évek Adria verseire (Sirálymellcsont, 1967) a tenger birtoklása jellemző, a teljes azonosulás a közeggel, a nyolcvanas éveket a legitimációs igény hatja át (Vidéki Orfeusz 1983), a Balkáni babérban (2001) az éltető közeg elvesztése kerül a középpontba – írja Ladányi István A Sirálymellcsonttól a Balkáni babérig : az Adria-motívum változásai Tolnai Ottó költészetében című tanulmányában. 
Az Árvacsáth (1992) című kötet egyik vezérmotívuma is az Adria: 

árvacsáth

még elbujdoshatnék valamelyik kis adriai szigeten
tán azon (nem emlékszem már a nevére pedig a tanti
kizárólag csak ott azon a szigeten volt hajlandó
üdülni ott azon amelyen sűrű őserdő nőtt
és a közepén édesvizű kis tó csillog
csak ott azon mert hát palics nélkül
a tengeren sem tudtunk meglenni)
még elbujdoshatnék valamelyik kis adriai szigeten
csak vinném hordanám át a vásznakra a kéket
amelyek valójában zöldek
ezt désiré írta egy raguzai anzixon
mármint hogy azért isteni adriánkon a kék mert zöld
én meg visszaírtam neki
hiszen mégiscsak én vagyok a családban a piktor
visszaírtam és nem csak azért hogy megzavarjam kissé a poétát
visszaírtam neki hogy azaz indigó
igen adriánk nekem mind inkább indigóban ég



2017. július 10., hétfő

Balaton szelet

„Minő ragyogás, mennyi mosoly, mekkora élet a nyári nap sugarai alatt! Színe örökké változik, mint a szűz hajadon arca az első szerelmi vallomás közben. Ezüst és arany, smaragdos zöld és zafíros kék, amint verő napfény, rajzó bárányfelhő vagy viharos felleg terül el az égen. A magasságnak minden mosolyát, minden vidámságát, minden haragját, minden zordon indulatát visszatükrözi – hálával, ha kedves, daccal, ha mogorva a magasság. Nézz az égre, s meglátod a Balatont, nézz a Balatonra, s meglátod az eget. S a szél ha támad, a hullám is feltámad. Ugrál, játszik, kergeti egymást; cseveg, csattog, kiabál egymásra, s ha nekimelegedett, habos fürtökkel ékesíti fel homlokát.”

 Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül



A Balaton életérzés, lelkünk egy szelete. Körbebiciklizni a tavat, átkelni hajón a másik oldalra, beúszni a récék közé, vagy csak ülni a parton és nézni a vizet. Az alábbiakban könyveket ajánlunk, tárgyuk a Balaton, szerepel köztük tudományos munka, szépirodalmi mű, ifjúsági regény, de segítségül hívjuk a filmeket is. Célunk nem más, mint többféle megközelítésben rávilágítani a tó sokféle jelentésére.

A Nők a Balatonért Egyesület törekvéseinek szép és értékes összegzéseként látott napvilágot az eredetileg iskolai olvasókönyvnek szánt Balaton könyve, amely baedekerként is megállja a helyét. Bemutatja a tó természeti, gazdasági és kulturális értékeit, a helyhez fűződő irodalmi alkotásokat, s külön érdeme, hogy önálló fejezetben a környezettudatos magatartásra is felhívja a figyelmet. A szöveget gazdag fotóanyag és Somogyi Győző festményei teszik még élvezetesebbé.

Időzzünk még egy kicsit a Balaton földrajzi ismertetésénél. Ki kalauzolhatna bennünket jobban, mint Cholnoky Jenő, akit Lóczy Lajos mellett a Balaton legnagyobb kutatójának nevezhetünk. A 2004-ben Veszprém és Balatonfüred által kiadott, A mindig szép Balaton című kötet nemcsak Cholnoky 1937-ben megjelent Balaton című könyvéből, de más tanulmányaiból és előadásaiból is válogat. A Kubassek János bevezetőjével megjelentetett könyvet Cholnoky balatoni tárgyú akvarelljei illusztrálják.

S a természetrajzi barangolások után jelenjenek meg a tájban az emberek. Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című munkáját műfajilag nehéz meghatározni, maradjunk most az útirajznál. Eötvös 1875. július 4-én indul el erdélyi íróbarátaival, hogy megmutassa nekik a Balaton természeti szépségét, népét, és történeti emlékeit. Az egykori utazást követve 20 év múltán írja meg s vezeti végig olvasóját a Balaton híres helyein, mondja el hozzájuk kapcsolódó emlékeit. Olvashatunk a Balaton-környéki várak legendáiról, Répa Rozi és Sobri Jóska szerelméről, megtudhatjuk, milyen volt egy badacsonyi szüret Kisfaludy korában, s miért kellett Jókainak megírnia az Aranyembert. A mű az anekdotikus elbeszélői forma és előadásmód kiemelkedő képviselőjévé avatta Eötvöst, aki ha írt, akkor a tolla fecsegett, írta róla Kosztolányi Dezső.

2012-ben, a Nemzeti Könyvtár sorozatban jelent meg Dornyay Béla - Vigyázó János Balaton és környéke részletes kalauza című 1934-ben kiadott munkájának hasonmás kiadása. Dornyay (muzeológus tanár), Vigyázó (jogász, a Magyar Turista Szövetség társelnöke) könyve átfogó képet ad a Balatonról. Az általános bevezetőben a földrajzi, biológiai ismeretek mellett kitér a Balaton képzőművészeti és irodalmi vonatkozásaira is, majd a tó két partja (Felső- és Alsópart) településeinek, tájainak számbavétele után a mai Zala megyei dombvidék nevezetességeit járja végig. A munka olyan pontos és szakszerű volt, hogy Cholnoky Jenő azt írta róla, e kis kötet után már fölösleges vállalat újabb kalauzokba fogni. Zárójelben jegyezzük meg, hogy a nagyalakú 2012-es kiadás nem igazán használható egy utazás alkalmával, továbbá az 1934-es kiadással ellentétben nélkülözi a "betűsoros mutatót".

S a XX. század elejének világából közelítsünk napjainkhoz. 2010-ben jelent meg kortárs írónk, Podmaniczky Szilárd interjúkötete, a Balatoni világok. Hét különböző szakma képviselői, a tűzoltóparancsnoktól a halászmesterig, a borásztól a hajóskapitányig mesélnek életükről, a tóhoz fűződő emlékeikről, s arról, hogyan élik meg balatoniságukat mindennapjaikban. Olvashatunk a legendásan erős Árok testvérekről, a Lellén jég alá merült emberről, akit Udvarinál fogtak ki a halászok tavasszal, Harangozó Ica néni, balatonboglári tanárnőtől pedig megtudhatjuk, mit is takar a távesküvő fogalma.

S evezzünk tovább a szépirodalom vizein, ajánlókban két elbeszélés-gyűjtemény is szerepel. A  Békebeli Balaton klasszikus íróink Balaton tárgyú novelláit gyűjtötte egybe. A két Cholnoky testvér, László és Viktor mellett itt van Krúdy Gyula és Rákosi Viktor is, s megtudhatjuk, hogy Ady Endre utálatos Muskétás tanár urát hogyan változtatta meg a Balaton a maga mivoltával és legendáival.

2012 tavaszán látott napvilágot a Noran Libro Kiadó Magyar írók novellái tematikus sorozatában a Balatoni szívhalászat című kötet a klasszikusokon túl a közelmúlt irodalmából is válogat, így találunk írásokat Galgóczi Erzsébet, Palotai Boris és Örkény István tollából is.

S hogy kerülnek ide az ifjúsági regények? Hisszük, hogy a jó gyerek és ifjúsági könyveknél nincsenek korhatárok. Nyulász Péter Helkájában Fáy András Sió című tündéres regéjét (1836) és Lipták Gábor Aranyhíd (1976) című kötetéből ismerős Helka és Kelén legendáját  továbbírva a két gyerekszereplő barangolásain keresztül ismerhetjük meg a Balaton múltjának titkait Tihanytól Sóstóig, a Szentbékkállai kőtengertől Balatonfüredig. S a történet a 2014-ben megjelent Ciprián - A Balaton hercege című kötetben folytatódik, melynek középpontjában Helka testvére, Ciprián kalandozásai során újabb titkokra derül fény: hogyan keletkezett a Sió csatorna vagy a földvár a Balatonnál. Jeney Zoltán Rév Fülöp s folytatása, a Rév Fülöp Fajszföldön meseregénye Balatóniában játszódik, sikerének legnagyobb titka a nyelvi leleményesség és humor a Balaton és környéke az írói fantázia inspiráló terepévé válik.

S ha nekünk a Balaton nemzeti identitásunk szimbóluma, addig a berlini fal három évtizede alatt a németeknek a szabadságot jelentette, az elszakított családok nyaranta a tó partján találkoztak egymással. 2011-ben a német újraegyesítés huszadik évfordulójára a Berlini Collegium Hungaricum kiállítást rendezett Német egység a Balatonnál címmel. Az előbb Berlinben, majd Balatonfüreden a Vaszary Villában megrendezett kiállítás privát film- és fotóanyagok, visszaemlékezések, archív híradók, titkosszolgálati dokumentumok segítségével mutatta be a balatoni találkozások évtizedeit.
Ingo Schulze Adam és Evelyn (2009) című regénye 1989-ben az osztrák-magyar határ megnyitásának nyarán játszódik. A könyv férfi főszereplője, Adam az egykori NDK-ban női szabóként dolgozik, felesége, Evelyn pedig pincér. A férfi hűtlensége miatt a nő Magyarországra utazik, hogy sok száz keletnémet menekülttel együtt a Balaton partján várja a határnyitást. A férfi Evelyn után indul, és végül átjutnak az osztrák-magyar határon. "A Balatont mint teret a mű a közelmúlt kollektív emlékezete alapján ábrázolja" – írja Zsigmond Anikó A Balaton mint az emlékezet tere a kortárs német nyelvű prózában című tanulmányában. (Filológiai Közlöny 2011/3.)

S ha már a szövegtérben felidéztük a 60-as, 70-es éveket, a belső képeket most váltsuk át mozgókká. Ha van egy szabad óránk, üljünk le és nézzük meg Papp Gábor Zsigmond Balaton retró című dokumentumfilmjét, a nagysikerű Budapest retró balatoni párját. A rendező a kádári konszolidáció éveinek balatoni világát bemutatva arra keresi a választ, mi is a titka a Balatonnak, jelen összeállításunk sem törekedett másra, Cholnoky Jenő szavait idézve:
„…ismertetjük a Balatont mindenki előtt, aki máris szereti, és megszerettetjük azokkal, akik még nem lettek a szerelmesei.”-



Balaton retró
színes, magyar dokumentumfilm, 82 perc, 2007.
rendező: Papp Gábor Zsigmond


A Balaton könyve: Olvasókönyv mindazoknak, akik tavunkat még jobban szeretnék megismerni.
2. bőv. kiad. Balatonfüred: NABE, 2002.

Balatoni szívhalászat: Magyar írók novellái
Budapest: Noran Libro, 2012.

Békebeli Balaton
Budapest: Eri K., 2005.

Dornyai Béla -Vigyázó János: Balaton és környékének részletes kalauza
Budapest: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2012.

Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül
Veszprém: Vitis Aureus, 2007.

Jeney Zoltán: Rév Fülöp: balatóniai lovagregény
Budapest: Kolibri, 2012.

Jeney Zoltán: Rév Fülöp Fajszföldön
Budapest: Kolibri, 2013.

A mindig szép Balaton: Válogatás Cholnoky Jenő írásaiból (1914-1944)
Balatonfüred-Veszprém, 2004.

Nyulász Péter: Helka: a Burok-völgy árnyai
Budakeszi: Betűtészta K., 2011.

Nyulász Péter: Ciprián - A Balaton hercege
Budakeszi: Betűtészta K., 2014.

Podmaniczky Szilárd: Balatoni világok
Szeged: Podmaniczky Műv. Alapítvány, 2010.

Ingo Schulze: Adam és Evelyn
Ford.: Nádori Lídia
Budapest: Európa, 2009.




„A Balaton – mint látni fogjuk – az ember szervezetére nemcsak azáltal gyakorol gyógyító hatást, hogy vizében megfürdünk, hanem mindazon éghajlati tényezők együttes közreműködése által is, a melyek ezen vidéknek sajátos jelleget kölcsönöznek s a melyek ezen – más vidékektől némileg eltérő – sajátságaikat nagyrészt éppen a Balaton jelenlétének köszönhetik. Mindazon változásokban tehát, a melyeket azokon, kik itt tartózkodnak vagy tartózkodtak, észlelhetünk, nemcsak a tó hőmérsékének és hullámcsapásának, illetve ezeknek a fürdés alkalmával érvényesülő behatásának, hanem ezen vidék éghajlati viszonyainak is jelentős részük van.”

 Dr. Lenkei Vilmos Dani: A Balaton hatása az ember szervezetére
In: A Budapesti Orvosi Újság Tudományos Közleményei, 1911.




2017. június 10., szombat

Ünnepi Könyvhét, 2017

2017. június 8. és 12. között zajlanak a 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok eseményei. A Könyvhéttel párhuzamosan rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivált, ahol nemcsak a 2017-es terméssel, hanem a Libri és az Aegon Irodalmi Díj kapcsán a tavalyi év legsikeresebb íróival is találkozhat a közönség.




A Könyvheti listát lapozgatva most sem hiányzik az évtizedek óta megszokott Körkép és Szép versek. A lírai termésből kiemelkedik a tavaly tárcanovellákkal jelentkezett Kántor Péter Valahol itt című verseskötetével, illetve Szilágyi Ákos Posztpetőfi Sándor-darabjaival, az ún. barguzini versekkel, Bábuk ura címmel. A Tilos az Á kiadó gondozásában megjelent Szívlapát hiánypótló munka, kamaszokkal szeretné megkedveltetni a kortárs magyar verseket: 85 köztünk élő költő 150 versét gyűjtötte egybe a szerkesztő, Péczely Dóra. Arató Lászlónak, a Magyartanárok Egyesülete elnökének régóta szívügye ez, ahogy Kukorelly Endrének is (Kortárs magyar irodalom a közoktatásban fb oldal!).



A nagysikerű Fortepan verseskötet után újra regényt írt Rakovszky Zsuzsa. Célia napjaink Budapestjén játszódik, s a történetet elbeszélő hang egy férfié. Tóth Krisztina az idén rövid prózával jelentkezik. A Párducpompa ötven novellája mindennapjaink történéseinek groteszk visszatükröződése. A költőként és slammerként ismert  Kemény Zsófi Rabok tovább című regényével debütál, a költő Szijj Ferencnek pedig első nagy prózai kötetét vehetjük kézbe, Növényolimpia címmel.  Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regénye az utóbbi évek legfontosabb prózai munkája volt. A most megjelenő Omerta az ötvenes évek Kolozsvárján játszódik, négy ember: egy széki asszony, egy kolozsvári leány, valamint egy szerzetesnő és egy rózsanemesítő férfi sorsa elevenedik meg a könyvben. 



Kortárs irodalmunk két kiemelkedő szerzője is szerepel a könyvheti termésben. A 2016-os Könyvhét megnyitása a magyar irodalom legmeghatóbb pillanatai közé tartozik: ekkor búcsúzott el az olvasóktól a tavaly elhunyt Esterházy Péter. Születésnapját, április 14-ét a MKKE a magyar próza napjává szeretné nyilvánítani. Az idén bővített kiadásban jelent meg Marianna D. Birnbaum Esterházy-kalauza, a huszonhat éve kiadott beszélgető kötet újabb dokumentumokkal bővült, ahogy Nádas Péter Párhuzamos olvasókönyvének második kiadása is. Az idén a Világló részletek című memoárjával jelentkező szerzővel a Margó fesztiválon személyesen is találkozhatnak az olvasók. S a kortárs irodalom ünnepén ne feledkezzünk meg az idén 200. születésnapját ünneplő Arany Jánosról sem, a bicentenáriumra megjelenő művek közül kiemelkedik Szörényi László Arany János évében című munkája.

S ha körbejártuk a Vörösmarty teret, végignéztük a könyvkínálatot, s netán még kedvenc írónkat is sikerült elcsípni egy dedikálás erejéig, ne feledkezzünk meg a nyári időszak egyik legfontosabb teendőjéről, a környezetünkben élő madarak itatásáról, az alábbi felvétel mutatja, néha még egy virágcserép alátét is megteszi.


 (forrás MME)


2017. május 31., szerda

Karl Ove Knausgard: Halál: Harcom 1.


Karl Ove Knausgard hatkötetes regényfolyamának első kötetét Halál: Harcom 1. címmel 2016 tavaszán vehettük kézbe a Magvető Kiadó gondozásában, Petrikovics Edit fordításában. A 2009 és 2011 között megjelent, 6 kötetből álló, 3500 oldalas mű az 5 milliós lakosú Norvégiában 450.000 példányban kelt el, s eddig 22 nyelvre fordították le.
Knausgard 1968-ban született Norvégiában, jelenleg Svédországban él, a bergeni egyetemen tanult irodalmat és művészettörténetet, tanára volt Jon Fosse, az egyik legjelentősebb kortárs norvég író (Trilógia, Melankólia). A regény címe provokatív, Hitler Mein Kampfjára emlékeztet (norvégul Min Kamp). Míg a norvég kiadás csak a főcímet követte, a köteteket számokkal megjelölve, addig a német vagy az angol fordítások önálló címeket adtak a köteteknek. (Halál, Szerelem, Játék, Élet, Álmok).

A norvég Proustnak is titulált író regényfolyama az ún. autofikció műfajába sorolható, az első kötet középpontjában az író kamaszkora és apjának halála áll. A regény főszereplője Knausgard saját személyes szférájának a történéseit rekonstruálja, (olyannyira, hogy mindenkit a saját nevén szerepeltet, emiatt több magánjogi pert is kilátásba helyeztek ellene), ami spontán erővel hat az olvasóra, a szövegen belül alkalmazott önreflexív narrációval pedig olyan belső dinamikát sikerül teremtenie, hogy a személyes hatáson túl az emberi létezés metafizikai kérdései is megfogalmazódnak. Az olvasó a knausgardi örvénybe kerül, ahonnan nem is akar szabadulni. A regény szerkezetileg két részre osztható (a szerző mind a két esetben a jelen történéseiből indul el): míg az első részben a kamaszkor belső viharait írja le, a másodikban az apa halálát követő takarítási jelenetek hosszú sorának monotonitása a katarzis felszabadító erejével hat, s így válik a naplószerű önvallomás izzó irodalmi szöveggé. 



"Ha van valami, amit megtanultam az életről, az az, hogy el kell viselni, soha meg nem kérdőjelezve, a közben keletkező vágyat pedig az írásban felégetni. Hogy honnan ez az elképzelés, arról sejtelmem sincs, és amikor feketén-fehéren magam előtt látom, szinte perverznek hat: hogy kerülhet a kötelesség a boldogság elé? A boldogság kérdése elcsépelt, a következő kérdés viszont, amely az értelmét firtatja, nem az. Amikor egy gyönyörű képet látok, könnyek szöknek a szemembe, a gyermekeim láttán viszont nem. Ez nem azt jelenti, hogy ne szeretném őket, mert nagyon is, teljes szívemből, egyszerűen annyit tesz, hogy mindaz, amit jelentenek, nem tud kitölteni egy életet. Legalábbis az enyémet nem. Hamarosan negyvenéves leszek, és alig töltöttem be a negyvenet, máris ötven. És ha ötven leszek, akkor már hamarosan hatvan. Utána pedig hetven. Így lesz."
(részlet Karl Ove Knausgard: Halál: Harcom 1. (Budapest, Magvető, 2016.)  című regényéből)



Balajthy Ágnes: Korszerűtlen elmélkedések. In: Műút. 2016058

Sipos Balázs: „A férfiként létezés szégyene” In: Magyar Narancs. 2016/43. 

2017. május 24., szerda

A hónap verse: Háy János: Vihart akar


Vihart akartam,

az égből könnyeket.

Menekülni, vagy

csak látni menekülteket.

Pontosan meghatározni

a helyemet, ott vagyok,

ahol épp vagyok, vagy

ott, ahol lennem kéne,

vagy ott, ahol majd

később leszek, vagy ott sem.

Pontosan meghatározni,

ahol épp a helyem, ahol

épp nem vagyok,

nem voltam vagy

nem leszek.


Háy János: Az öregtó felé. Budapest: Európa, 2017.


Akkor van veszve, ha már nem is fáj. Mészáros Gábor beszélgetése Háy Jánossal a Literán.

2017. május 23., kedd

Han Kang: Növényevő

"Milyen dimenzióba távozhatott a húsától vedlő kígyóként megszabaduló Jonghje lelke? Inhjének eszébe jut a fejen álló testvére képe. Összekeverte volna a kórház betonpadlóját az erdő puha földjével? Jonghje teste erős fatörzzsé változott, kezéből fehér gyökerek nőttek, és a sötét földbe markoltak? Az ég felé nyújtotta lábát, míg karja a föld magjáig hatolt? Háta feszesen egyenes, hogy megtámassza a kétirányú növekedést? Ahogy a nap sugarai fürdetik Jonghje testét, ő sejtjeibe szívja a földben található vizet, hogy az ágyékából virág nőhessen? Vajon akkor ébredt mindez a lelkébe, amikor fejjel lefelé állt, és felkínálta teste minden pórusát?"
(részlet, Han Kang: Növényevő, Budapest: Jelenkor, 2017.)




"De a regény helyszíne a világ bármelyik mostani nagyvárosa lehetne, szereplői esendő viszonyaikkal, kísértéseikkel, szenvedésükkel bárhonnan jöhetnének. Alapproblémája – nőként másmilyennek lenni a többségi világban úgy, hogy ez az eltérés nem sért tabut és egyáltalán nem ütközik a többség morális vagy törvényi normáival, a többség mégis megtorolja a választást – ugyancsak egyetemes és közérthető, mint ahogyan a főhős megőrülésének fokozatai is felfoghatók a világ minden olyan pontján, ahol a Növényevőhöz hasonló könyveket kézbe vesznek."
Csuhai István: Az a kékeslila folt. In: ÉS, 2017. május 19.


A növényevő kieszi magát a társadalombólKönyvesblog. 2017. február 26.

Helyes Katalin: Növényként lélegezniRevizor. 2017. 04.23.


2017. május 16., kedd

Libri irodalmi díj, 2017

Jászberényi Sándor kapta az idei Libri irodalmi díjat 2016-ban megjelent, A lélek legszebb éjszakája című kötetéért. A közönségdíjat az olvasók szavazatai alapján Kepes András esszéregénye, a Világkép érdemelte ki.




Jászberényi Sándor: "Érzéketlen társadalomban élünk" In: HVG, 2017. május 16.



A Közel-Keleten az élet még jelent valamit  In: Könyvesblog, 2017. május 4.




"Kairóban, a lucskos, negyvennyolc fokos nyárban, egy kertvárosban találtam meg először a kurvákat. A kertvárost Ma'adinak hívják. Eredetileg persze nem a kurvákat kerestem, hanem a gödör alját, az erkölcsi nullpontot. A kurvák csak jelölték, hogy megérkeztem  a célterületre. Mire hozzájuk értem, már túl voltam a Halottak városának viadalain, ahol sok pénzt vesztettem, és kiabáltam piszkos fogadókkal, túl a khatlevélen és az ópiumon, túl az alváson, mert száz óra ébrenlét után az embernek már egy kicsit sem hiányzik az alvás, maximum az idegrendszere jelzi, hogy hamarosan meghal. Sok mindenen túlvoltam. Kivéve a házasságomat." (részlet)
Jászberényi Sándor: Dögevő. In: J. S. A lélek legszebb éjszakája. Budapest: Pesti Kalligram, 2016. 




- visszhang

Harasztos Ágnes: Az emberiség legsötétebb éjszakája. In: Jelenkor. 2017. május

"A novelláknak erős sodrásuk van, olvastatják magukat, alig bírja letenni az ember a könyvet. Persze, kényelmetlenül érzi magát közben, hiszen pirinyóra összezsugorodik a saját kis világa, és olyan konfliktusokkal szembesül, melyekre nincs megoldás. Mint ahogyan nincsenek kész válaszok morális kérdésekre sem, valamint Marosh saját, külön bejáratú problémáira sem. Reménytelenül megfejthetetlen, kibogozhatatlan ez a világ, mégis élnek itt emberek, és ez is élet. Ettől támad az emberben valami olyan érzés, ami a katarzishoz hasonlít." (Deczki Sarolta: Történelem testközelből. In: ÉS. 2016. november 25.)

2017. május 10., szerda

Herman Ottó és a madarak


"nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van."

A Madarak és fák napja alkalmából Herman Ottóra, a magyar ornitológia atyjára emlékezünk. Termékeny és kalandos életútja Breznóbányáról indult 1835. június 26-án. A felvidéki szász családban született fiú a természet iránti érdeklődését orvos édesapjától örökölte, aki amatőr természetkutató volt. Bécsben mérnöki tanulmányokat folytatott, ám apja korai halála miatt abba kellett hagynia az egyetemet, géplakatosnak állt, s autodidakta módon képezte magát. Ez a szellemi szabadság egész életén át végigkísérte, amikor felajánlották neki a Műegyetem zoológiai tanszékét, a politikai okokon túl a tudományos függetlenségét féltve az ajánlatot elutasította. Pályájának elindulásában a kor két kiemelkedő tudósa segítette: Brassai Sámuel, „az utolsó erdélyi polihisztor” konzervátori állást kínált neki a kolozsvári Erdélyi Múzeumi Egyletnél, feladata a Mezőség állat- és növényvilágának összegyűjtése volt. De politikai és magánéleti csalódásai miatt (Jászai Mari visszautasította házassági ajánlatát) hamar elhagyta a várost, Budapestre ment, ahol Trefort Ágoston kinevezte a Magyar Nemzeti Múzeum állattárába őrsegédnek.
Lázas kutatómunkába kezdett, majd megjelent első könyve, a Magyarország pókfaunája (1876-1879). Kiemelkedő arachnológiai eredményeit jelzi, hogy 328, közöttük 36 új pókfajt határozott meg. Az 1887-ben kiadott A magyar halászat könyve a halfajok leírásán túl a halászat néprajzi hagyományait is bemutatta. 1888-ban Norvégiában vett részt tanulmányúton, jelentős madártani anyagot gyűjtött, tapasztalatait Az északi madárhegyek tájáról című művében osztotta meg az olvasókkal. Fontosak még néprajzi kutatási, régészeti munkái, s ne feledkezzünk meg politikusi pályafutásáról sem, hosszú ideig országgyűlési képviselőként tevékenykedett.

A zoológiai művek publikálásán túl Herman Ottó tudományszervező tevékenysége is úttörő értékű. Munkásságának kiemelkedő területe az ornitológia volt.

Az első nemzetközi madarászkongresszust Rudolf trónörökös kezdeményezésére Bécsben tartották 1884-ben. A legfőbb cél az volt, hogy a madártannak önálló, tudományos tekintélyt szerezzenek. Herman Ottó 1890 tavaszán madárvonulási megfigyeléseket szervezett. A Fertő - Balaton - Drávafok háromszögben és a Velencei-tónál 16 ornitológus három hónapig reggeltől estig járta a határt, s pontos feljegyzéseket készítettek, melyik madár érkezett haza téli szállásáról. A megfigyelés eredményei Európa-szerte elismerést arattak, s a második madártani kongresszus szervezője nem lehetett más, mint Herman Ottó. Az 1891-ben Budapesten tartott konferencia központi témája a madármegfigyelő hálózat kiépítése volt. Már csak az intézményes keretek hiányoztak, s Herman – „aki tanszék nélkül is iskolát nevelt”, ahogyan Lambrecht Kálmán írja Herman Ottó élete című könyvében –  1893-ban azzal a 16 munkatárssal, (Chernel István, Csörgey Titusz, Schenk Jakab), akikkel a vonuló madarak érkezését rögzítette, megalapította a világon elsőként a Magyar Ornitológiai Központot (ma MME). 


Az önálló telephellyel rendelkező, az amatőrök munkájára építő központ fő feladata egy adatbázis (ma MME Monitoring Központ) kiépítése volt, ide érkeztek be a jelentések a madarak tavaszi érkezéséről, gyűjtötték a begytartalmakat, amelyből eldöntötték, melyik hasznos és melyik káros gazdaságilag, a terepmadarászok meghatározásra ide küldték be a ritkább madarakat. Vönöczky-Schenk Jakab vezetésével elindult a madárgyűrűzés, itt készültek a mesterséges odúk prototípusai, (Csörgey Titusz Útmutató a mesterséges fészekodúk alkalmazásához), s itt szerkesztették a madártani folyóiratot, az Aquilát. Elkészültek a magyar madárvilág első kézikönyvei: Chernel István Magyarország madarai 1898. névjegyzéke, és Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyve.

A madarak hasznáról és káráról ( A földmivelő , kertészkedő, halászó és pásztorkodó magyarság használatára) először 1901-ben jelent meg, Herman életében négy kiadást élt meg (1902., 1904., 1908., 1914.), németül (1903), angolul (1909). Népszerűségét mutatja, hogy a Biblia és Petőfi összes költeményei mellett ezt a könyvet olvasták a legtöbben akkoriban. A legutóbbi, 2012-es (Nemzeti Könyvtár 6.) kiadás ugyan üdvözlendő, de nagy formátuma miatt hátizsákba, kabát belső zsebébe nem tehető, erdős-mezős sétáink alkalmával magunkkal nem vihető.
A szöveget Csörgey Titusz rajzai illusztrálják, aki több évtizeden át Ábrahámhegyen élt. A házat később épp Schenk Jakab vette meg!

„Ennek a kis könyvnek legfőbb rendeltetése az, hogy a madarak hasznáról és káráról tiszta képet fessen, mert ezen fordul meg az, hogy a földmívelő, kertészkedő, szóval a gazdálkodó magyarság mindenképpen helyesen bánjék az ég madaraival”– írja Herman a Darányi Ignácz, földművelésügyi miniszter megbízásából, állami megrendelésre készült mű előszavában.
A könyv első részében többféle tudományág, az antropológia, néprajz, nyelvészet, biológia, etológia és az ökológia szemszögéből vizsgálja a madarak életét. Ír az emberekkel való kapcsolatuk alakulásáról, sorra veszi a madárral kapcsolatos szólásokat és közmondásokat, népi elnevezésüket (megtudhatjuk például, hogy a vetési varjú a pápista, a dolmányos pedig a kálomista), összegyűjti a madárdalokat kifejező hangutánzó szavainkat, tárgyalja testfelépítésüket, életmódjukat, kiemeli védelmük fontosságát, különös tekintettel a téli etetésre.
A könyv címében megfogalmazódott dilemmára is megadja a választ: „a kérdés eldönthetetlen, több hasznot vagy több kárt okoz-e akár a dolmányos, akár a vetési varjú, a csóka, szarka, vagy az erdő, mező, a kert, és a levegőég, a vizek, a puszták, a szikek, rétségek és kaszálók bármely madara? (…) nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van."
2015-ben csak megerősíteni tudjuk Herman Ottó szavait, védelemre szorul az egész populáció, hisz az utóbbi 30 év alatt 421 millióval csökkent Európában a vadmadarak száma, s az egyik legnagyobb vesztes, a veréb. S mindig örülünk a madarak védelmét szolgáló hírnek: New York állam azzal segíti a költöző madarak tájékozódását a vándorlási időszakban, hogy lekapcsolja az állami épületek megvilágítását. (Azt gondoljuk, hogy ennek az intézkedésnek a meghozatalában a Budapesti Könyvfesztiválon itt járt, New York-ban élő, köztudottan nagy madárbarát Jonathan Franzen keze is benne lehet.)  
A könyv második felében a Magyarországon akkor ismert 375 madárfajból 108 leírását adja, s a Chernel-féle határozóra épít. Vizsgálódásainak kiindulási alapja a megfigyelés és a személyes élmény. S nemcsak arról ír, hogy a gazdának mindennapi tevékenységében milyen szerepe van a madaraknak (a haszon és a kár), de arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyönyörködésen túl, mit tanulhatunk mi, emberek tőlük.


A kék cinege, aki velünk együtt gyakorló városlakóvá vált, „fejebúbja eleven kék, homloka, pofája fehér; szemén át a tarkófelé húzódva sötétes vonás; a fehér pofa hátúl és alúl feketésen szegélyezve; hasa és farcsíkja kénsárga, inkább czitromos; farka és szárnya, mint a szilva hamva kék; a szárnyon egy rovott, fehéres pásztácska. Csőre olyan, mint egy szorult búzaszem, lába kékes. Fészke szűk nyílású faodvakba van rakva, finom anyagból és nagypuhán. Fészekalja pedig héttől-tizig váltakozik. Tojása a szénczinegééhez hasonlít, de sokkal kisebb.
Legékesebb és leghasznosabb madaraink közül való, mely, mint czinegetársai is, fáradhatatlan munkása az erdőnek, a kertnek, gyümölcsösnek s a rovarok pusztításával kiszámíthatatlan hasznot okoz. Milliókra rúg az egy-két czinegecsalád által elpusztított káros bogárság száma és meg van számlálva, hogy egy párocska 17 óra alatt négyszázhetvenötször tért vissza fiaihoz eledellel.
Igazi kincs, melyet meg kell becsülni. Nem ritka.”

A madarak hasznáról és káráról megjelenése óta eltelt száz év alatt a technika szédületes fejlődése az ornitológia tudományát is átírta. Madárgyűrűzésről már Herman is beszámol, (fióka korában alumíniumgyűrűt teszünk a lábára), ma jeladó berendezésekkel tudjuk követni a madarak útját, hogy csak egy példát említsünk. Ha korszerűbb és bővebb ismeretekre vágyunk, akkor ,mondjuk, a Collins-féle határozót visszük magunkkal madarászásaink során. Lélegzetelállító felvételeket láthatunk, ha megnézzük David Attenborough A madarak élete című sorozatát vagy a Vándormadarak című filmet.

Akkor miért Herman Ottó? Azért, mert ötvözi a tudományos stílust a közvetlenséggel, s az élményszerűség irodalmi szöveget és nyelvezetet teremt. Mi meg csak arra biztatjuk az olvasót, hogy fogjon egy kötetet, és üljön le egy padra vagy heveredjen el a fűben: kedély és derű s a madarak iránti el nem múló szeretet árad a könyvből.


Nagyvárosi madarak
dokumentumfilm (2011.)
(írta és rendezte: Berta Enikő)