"Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje. /- Mit?/ - Én sem tudtam. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?" (részlet) Han Kang: Növényevő. Budapest, Jelenkor, 2017.

2016. február 10., szerda

Jack London 100

latin betűk Jack London halálának 100. évfordulója alkalmából egy rövid, szubjektív pályaképet vázolt fel az íróról. A magyar nyelvű szakkönyvek tanulmányozásán túl (gyakorlatilag nincs!), az angol nyelvű irodalomban böngészve került elő ez a levél. Jack London már érett férfiként, népszerűsége csúcsán 1906. december 13-án írta Ina Coolbrith-hez, a literary mother-höz, aki gyermekkora idején az oaklandi könyvtár vezetője volt. 



Irving Stone így ír a Matróz lóháton című Jack Londonról szóló életrajzi könyvében:
„Miss Ina Coolbrith látta, hogyan csillog a fiú szeme, amint végigmegy a könyvespolcok között és hogyan simogatja meg ujjainak hegyével kötésüket. Tudta, hogy Jacket leginkább a kalandos könyvek, az útleírások, és felfedezések vonzzák.  Jack nagyon megszerette ezt a nagy műveltségű nőt, Kalifornia állam koszorús költőjét. Megpróbálta mindennap végigolvasni a kapott köteteket, hogy másnap újra láthassa Miss Coolbrith-t. A fiú falta a könyveket, olvasott az ágyban, olvasott az asztalnál, iskolába menet és jövet, még a szünetben is, amikor a többi fiú játszott. Rövid idő alatt annyi könyvet fogyasztott el, hogy ez a csapongás szokásává lett.

Jack London levele Ina Coolbrith-hez

"Azok a régi oaklandi könyvtári napok! Tudod, hogy te voltál az első, aki megdicsérte a könyvválasztásomat? Otthon senki sem foglalkozott azzal, hogy mit olvasok. Egy buzgó, szomjas, éhes kiskölyök voltam, és egy nap a könyvtárban előhúztam egy kötetet a perui Pizzaróról (10 éves voltam ekkor). Te ideadtad és lepecsételted nekem a könyvet. És amint átnyújtottad, megdicsértél, hogy ilyen könyveket olvasok. Büszkeség! Bárcsak tudtad volna, milyen büszkeséggel töltöttek el a szavaid! Mert sokra tartottalak. Egy istennő voltál számomra. Nem tudtam, hogy költő vagy, és egyáltalán képes voltál  valaha olyan csodálatos dologra, mint amilyen néhány sor leírása. Egy ranchról jöttem és nyers voltam. De tisztelettel álltam előtted. Abban az időben mindent és mindenkit melléknevekkel jelöltem. Téged nemesnek hívtalak. Ez voltál nekem: nemes. Ezt sugároztad nekem. Oh, persze, a szomorúság és fájdalom érzetét is tőled kaptam, de ami mindig is dominált, az a nemesség volt. Egy nő sem hatott rám így soha. Kiskölyök voltam. Egyáltalán nem tudtam rólad semmit. És azóta sem találkoztam olyan nemes nővel, amilyen te voltál.

Aztán többé nem láttalak, de a kép, amelyet rólad őrzök, élénken él bennem. Amikor hallom, hogy rólad beszélnek, vagy rád gondolok, abban a pillanatban felidéződik a képed, és ezzel együtt a hozzád kapcsolódó szó: nemes, nemes. Máskor meg a szó - „nemes” – téged juttat eszembe.

Bocsásd meg butaságomat. Ma már nagyon erős vagyok, de emlékszem a fiatalságomra, és emlékszem rád, és van bennem hely az ellágyulásra és az emlékezésre is."

Üdvözlettel, Jack London 

(Jenőváry-Lajkó Mariann fordítása)
(az eredeti  levél szövege angolul)


Ina Coolbrith, költő, író, könyvtáros neve többnyire ismeretlen a magyar olvasók előtt. Az 1841-ben Josephine Donna Smithként született költő verseit először 1854-ben közölte a Los Angeles Times. Családi tragédiák sorozata után alkotói pályáját feladva 1874-ben az Oaklandi Könyvtár vezetője lett, megfeszített munkája és töretlen lelkesedése nyomán (az ETO-hoz hasonló rendszert alakított ki) 1878-ban a könyvtár másodikként lett Kalifornia free library-je. Később a könyvtár átszervezésére hivatkozva elbocsátották állásából, visszatért San Franciscóba, ahol újra a költészetnek élhetett. Sorra jelentek meg kötetei: A Perfect Day (1881), The Singer of the Sea (1894), Songs from the Golden Gate (1895), s Kalifornia koszorús költőjévé választották. Olyan költőkkel és írókkal állt kapcsolatban, mint Tennyson, Longfellow, legközelebbi barátai közé tartozott Mark Twain vagy Ambrose Bierce. Emlékét ma is ápolják, a San Franciscóban található Ina Coolbrith Park meditatív környezetével és az öbölre néző kilátással fogadja a pihenni vágyókat.


Jack London-ról álljon itt néhány sor önéletrajzi regényéből, a Martin Eden-ből:
 „Martin rövidnek érezte a napot. Hiszen annyi mindent akart tanulni! Napi alvását öt órára csökkentette, és azt tapasztalta, hogy beéri ennyivel. Megpróbálkozott négy órával is, de aztán szomorúan visszatért az öt órához. Egész ébrenlétét örömmel fordította volna bármelyik elfoglaltságára. Nem szívesen hagyta abba az írást azért, hogy tanuljon, sem a tanulást, hogy a könyvtárba menjen, s nem szívesen vált meg attól a bizonyos navigációs szobától, a tudománytól sem, sőt még az olvasóteremben talált folyóiratoktól sem, amelyek tele voltak olyan íróknak a titkával, akiknek sikerült eladniuk az árujukat.”

(A bejegyzés szövege 2013. november 19-én íródott.)

Jack London 100. 1. rész

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése