"A szív számára az élet egyszerű: ver, ameddig bír." (Karl Ove Knausgard: Halál (Harcom 1) részlet

2016. január 12., kedd

Jack London 100

2016-ban száz éve, hogy itt hagyta a világot Jack London. A latin betűk január 12-től, az író születésnapjától, november 22-ig,  halálának napjáig, rendszeresen közöl bejegyzéseket Jack London életével, műveivel, irodalmi utóéletével kapcsolatban. Így emlékezünk az amerikai próza kiemelkedő alakjára, műfajok egész sorának újító zsenijére.


 „Van egy fajta önkívület, amely az élet csúcsát jelzi, s amelynél magasabbra nem emelkedhetik az élet. S mivel a létezés paradox dolog, ez az önkívület akkor tör reánk, amikor életünk leghevesebben lángol, és ugyanakkor tökéletesen elfeledteti velünk, hogy élünk.” (A vadon szava)

Ez az önkívület vezeti Jack Londont egész életében. A hányatott gyerekkor, a „mélyhűtő anya”, a szegénység korán felnőtté teszi, s a nevelőapa halála után még a családfenntartás súlya is ránehezedik a még éretlen személyiségű kamasz fiúra. Kiemelkedő testi és szellemi képességei, rendkívüli akaratereje viszi előre, kalandvágya nem ismer határokat, kipróbál mindent: rikkancs, jégkihordó, segédmunkás, matróz, alaszkai aranyásó, orvhalász, dokkmunkás, kazánfűtő, fókavadász és csavargó.

De az izmos hát labilis idegrendszert takar. A feloldódást a könyvek hozzák meg először számára, olvas mindenütt, gyerekként a helyi közkönyvtárban, matrózként a kajütben, alaszkai aranyásóként a Chilkoot-hágón hátizsákjában A fajok eredetét cipeli magával. Kapaszkodó az alkohol is, matrózként megszokja a tengeri élet mindennapi tartozékát, végigkíséri egész életét, nem szabadul a fogságából, harcát és vergődését írj meg a John Barleycorn című önéletrajzi regényében.

A szerelem nem hoz számára feloldást. Számtalan, futó kapcsolat jellemzi életét, kétszer nősül, első felesége az otthon és a gyerek utáni vágyát jelentik, második próbálkozása Charmian Kittredge, az emancipált írónő, inkább jópajtás, titkárnő, mint szerető hitves, pedig könyvében, ami Jack London élete címmel jelent meg, nagyon szerette volna az ellenkezőjét bizonyítani, idealizált képet fest az életükről, elhallgatja London depressziós rohamait, súlyos alkoholizmusát, s halálát betegség következményének állítja, pedig Irving Stone Londonról írt életrajzi könyvében - Matróz lóháton - azt állítja, hogy még a  papírt is megtalálták az ágya mellett, amin a mérgek hatóanyagának arányát kiszámolta. Az öngyilkosság tényét erősíthetik meg könyvei is, hisz a Martin Eden vagy a Tengeri farkas hőse önszántából vet véget az életének.

Az írásban otthonra talál, a 17 év alkotói munka termése, közel 50 könyv önmagáért beszél. Élményanyaga van bőven, például az 1897-es alaszkai aranyláz, aranyat nem talál, de néhány hét alatt megírja Buck, a juhászkutya történetét, a meleg, békés kaliforniai otthonából az alaszkai hómezőkre vezető útját. Így születik meg 1903-ban A vadon szava. 27 éves, ünnepelt író, folyóiratok és kiadók versengenek érte, újságok címlapjain szerepel, honoráriuma korábban ismeretlen magasságokba tör, de tiszteletdíját mindig előbb költi el, mint hogy megkapná. Megfeszített erővel dolgozik, napi 1000 szó a penzum, de nem elégszik meg az írói sikerekkel, a polgári lét biztonságával, a benne lakó, ősi ösztön hajtja, ahogy Buckot a vadonba, őt vissza a tengerre. Hajót épít, s újra nekivág az óceánnak, -„Mindig a bennem ujjongó élet pártján álltam a művészettel vagy bármely egyéb külső tényezővel szemben”- írja. Egy titokzatos betegség miatt azonban nem tudja befejezni útját, ám olyan  jelentős regényeket köszönhetünk ennek a déltengeri kalandozásnak, mint A beszélő kutya és Az éneklő kutya. Visszatér otthonába, a hajdan „szokatlanul vonzó, delejes egyéniség”, önmaga árnyéka, a folyamatos anyagi gondok, a felfokozott élettempó felőrölték erejét.

S most, 100 évvel a halála után hogyan tekintünk erre az életútra, az írói pályára? A drámai feszültség, a meseszövés, a történetmondás mestereként prózája megújította az amerikai irodalmat, hatását hosszú lenne felsorolni. De most toljunk félre mindent, készítsük a hátizsákot, nem kell több, egy aranymosáshoz való serpenyő, egy rövid nyelű lapát, meg egy fiola higany, biztos, hogy aranyat fogunk találni!

(A  bejegyzés szövege 2012. 02. 23-án íródott.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése