"Budán. Szekérrel hozom ki falura, ami könyveimből s ruhaféléből megmaradt. L.-el a szekér tetején ülünk, Goethe-kötetek és enyhén pörkölt lepedőbugyrok hegyében; így utazunk Óbudán át békés kocogással, szelíd napsütésben. Így ér véget egy életforma, ezzel a kocogó, szekeres utazással. Marad az, ami az életben feladatnak megmaradt... s ez mindig nagyon sok, akkor is, ha olyan kevés, mint amennyi a valóságban." (részlet, Márai Sándor: A teljes Napló, 1945)

2017. május 10., szerda

Herman Ottó és a madarak


"nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van."

A Madarak és fák napja alkalmából Herman Ottóra, a magyar ornitológia atyjára emlékezünk. Termékeny és kalandos életútja Breznóbányáról indult 1835. június 26-án. A felvidéki szász családban született fiú a természet iránti érdeklődését orvos édesapjától örökölte, aki amatőr természetkutató volt. Bécsben mérnöki tanulmányokat folytatott, ám apja korai halála miatt abba kellett hagynia az egyetemet, géplakatosnak állt, s autodidakta módon képezte magát. Ez a szellemi szabadság egész életén át végigkísérte, amikor felajánlották neki a Műegyetem zoológiai tanszékét, a politikai okokon túl a tudományos függetlenségét féltve az ajánlatot elutasította. Pályájának elindulásában a kor két kiemelkedő tudósa segítette: Brassai Sámuel, „az utolsó erdélyi polihisztor” konzervátori állást kínált neki a kolozsvári Erdélyi Múzeumi Egyletnél, feladata a Mezőség állat- és növényvilágának összegyűjtése volt. De politikai és magánéleti csalódásai miatt (Jászai Mari visszautasította házassági ajánlatát) hamar elhagyta a várost, Budapestre ment, ahol Trefort Ágoston kinevezte a Magyar Nemzeti Múzeum állattárába őrsegédnek.
Lázas kutatómunkába kezdett, majd megjelent első könyve, a Magyarország pókfaunája (1876-1879). Kiemelkedő arachnológiai eredményeit jelzi, hogy 328, közöttük 36 új pókfajt határozott meg. Az 1887-ben kiadott A magyar halászat könyve a halfajok leírásán túl a halászat néprajzi hagyományait is bemutatta. 1888-ban Norvégiában vett részt tanulmányúton, jelentős madártani anyagot gyűjtött, tapasztalatait Az északi madárhegyek tájáról című művében osztotta meg az olvasókkal. Fontosak még néprajzi kutatási, régészeti munkái, s ne feledkezzünk meg politikusi pályafutásáról sem, hosszú ideig országgyűlési képviselőként tevékenykedett.

A zoológiai művek publikálásán túl Herman Ottó tudományszervező tevékenysége is úttörő értékű. Munkásságának kiemelkedő területe az ornitológia volt.

Az első nemzetközi madarászkongresszust Rudolf trónörökös kezdeményezésére Bécsben tartották 1884-ben. A legfőbb cél az volt, hogy a madártannak önálló, tudományos tekintélyt szerezzenek. Herman Ottó 1890 tavaszán madárvonulási megfigyeléseket szervezett. A Fertő - Balaton - Drávafok háromszögben és a Velencei-tónál 16 ornitológus három hónapig reggeltől estig járta a határt, s pontos feljegyzéseket készítettek, melyik madár érkezett haza téli szállásáról. A megfigyelés eredményei Európa-szerte elismerést arattak, s a második madártani kongresszus szervezője nem lehetett más, mint Herman Ottó. Az 1891-ben Budapesten tartott konferencia központi témája a madármegfigyelő hálózat kiépítése volt. Már csak az intézményes keretek hiányoztak, s Herman – „aki tanszék nélkül is iskolát nevelt”, ahogyan Lambrecht Kálmán írja Herman Ottó élete című könyvében –  1893-ban azzal a 16 munkatárssal, (Chernel István, Csörgey Titusz, Schenk Jakab), akikkel a vonuló madarak érkezését rögzítette, megalapította a világon elsőként a Magyar Ornitológiai Központot (ma MME). 


Az önálló telephellyel rendelkező, az amatőrök munkájára építő központ fő feladata egy adatbázis (ma MME Monitoring Központ) kiépítése volt, ide érkeztek be a jelentések a madarak tavaszi érkezéséről, gyűjtötték a begytartalmakat, amelyből eldöntötték, melyik hasznos és melyik káros gazdaságilag, a terepmadarászok meghatározásra ide küldték be a ritkább madarakat. Vönöczky-Schenk Jakab vezetésével elindult a madárgyűrűzés, itt készültek a mesterséges odúk prototípusai, (Csörgey Titusz Útmutató a mesterséges fészekodúk alkalmazásához), s itt szerkesztették a madártani folyóiratot, az Aquilát. Elkészültek a magyar madárvilág első kézikönyvei: Chernel István Magyarország madarai 1898. névjegyzéke, és Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyve.

A madarak hasznáról és káráról ( A földmivelő , kertészkedő, halászó és pásztorkodó magyarság használatára) először 1901-ben jelent meg, Herman életében négy kiadást élt meg (1902., 1904., 1908., 1914.), németül (1903), angolul (1909). Népszerűségét mutatja, hogy a Biblia és Petőfi összes költeményei mellett ezt a könyvet olvasták a legtöbben akkoriban. A legutóbbi, 2012-es (Nemzeti Könyvtár 6.) kiadás ugyan üdvözlendő, de nagy formátuma miatt hátizsákba, kabát belső zsebébe nem tehető, erdős-mezős sétáink alkalmával magunkkal nem vihető.
A szöveget Csörgey Titusz rajzai illusztrálják, aki több évtizeden át Ábrahámhegyen élt. A házat később épp Schenk Jakab vette meg!

„Ennek a kis könyvnek legfőbb rendeltetése az, hogy a madarak hasznáról és káráról tiszta képet fessen, mert ezen fordul meg az, hogy a földmívelő, kertészkedő, szóval a gazdálkodó magyarság mindenképpen helyesen bánjék az ég madaraival”– írja Herman a Darányi Ignácz, földművelésügyi miniszter megbízásából, állami megrendelésre készült mű előszavában.
A könyv első részében többféle tudományág, az antropológia, néprajz, nyelvészet, biológia, etológia és az ökológia szemszögéből vizsgálja a madarak életét. Ír az emberekkel való kapcsolatuk alakulásáról, sorra veszi a madárral kapcsolatos szólásokat és közmondásokat, népi elnevezésüket (megtudhatjuk például, hogy a vetési varjú a pápista, a dolmányos pedig a kálomista), összegyűjti a madárdalokat kifejező hangutánzó szavainkat, tárgyalja testfelépítésüket, életmódjukat, kiemeli védelmük fontosságát, különös tekintettel a téli etetésre.
A könyv címében megfogalmazódott dilemmára is megadja a választ: „a kérdés eldönthetetlen, több hasznot vagy több kárt okoz-e akár a dolmányos, akár a vetési varjú, a csóka, szarka, vagy az erdő, mező, a kert, és a levegőég, a vizek, a puszták, a szikek, rétségek és kaszálók bármely madara? (…) nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van."
2015-ben csak megerősíteni tudjuk Herman Ottó szavait, védelemre szorul az egész populáció, hisz az utóbbi 30 év alatt 421 millióval csökkent Európában a vadmadarak száma, s az egyik legnagyobb vesztes, a veréb. S mindig örülünk a madarak védelmét szolgáló hírnek: New York állam azzal segíti a költöző madarak tájékozódását a vándorlási időszakban, hogy lekapcsolja az állami épületek megvilágítását. (Azt gondoljuk, hogy ennek az intézkedésnek a meghozatalában a Budapesti Könyvfesztiválon itt járt, New York-ban élő, köztudottan nagy madárbarát Jonathan Franzen keze is benne lehet.)  
A könyv második felében a Magyarországon akkor ismert 375 madárfajból 108 leírását adja, s a Chernel-féle határozóra épít. Vizsgálódásainak kiindulási alapja a megfigyelés és a személyes élmény. S nemcsak arról ír, hogy a gazdának mindennapi tevékenységében milyen szerepe van a madaraknak (a haszon és a kár), de arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyönyörködésen túl, mit tanulhatunk mi, emberek tőlük.


A kék cinege, aki velünk együtt gyakorló városlakóvá vált, „fejebúbja eleven kék, homloka, pofája fehér; szemén át a tarkófelé húzódva sötétes vonás; a fehér pofa hátúl és alúl feketésen szegélyezve; hasa és farcsíkja kénsárga, inkább czitromos; farka és szárnya, mint a szilva hamva kék; a szárnyon egy rovott, fehéres pásztácska. Csőre olyan, mint egy szorult búzaszem, lába kékes. Fészke szűk nyílású faodvakba van rakva, finom anyagból és nagypuhán. Fészekalja pedig héttől-tizig váltakozik. Tojása a szénczinegééhez hasonlít, de sokkal kisebb.
Legékesebb és leghasznosabb madaraink közül való, mely, mint czinegetársai is, fáradhatatlan munkása az erdőnek, a kertnek, gyümölcsösnek s a rovarok pusztításával kiszámíthatatlan hasznot okoz. Milliókra rúg az egy-két czinegecsalád által elpusztított káros bogárság száma és meg van számlálva, hogy egy párocska 17 óra alatt négyszázhetvenötször tért vissza fiaihoz eledellel.
Igazi kincs, melyet meg kell becsülni. Nem ritka.”

A madarak hasznáról és káráról megjelenése óta eltelt száz év alatt a technika szédületes fejlődése az ornitológia tudományát is átírta. Madárgyűrűzésről már Herman is beszámol, (fióka korában alumíniumgyűrűt teszünk a lábára), ma jeladó berendezésekkel tudjuk követni a madarak útját, hogy csak egy példát említsünk. Ha korszerűbb és bővebb ismeretekre vágyunk, akkor ,mondjuk, a Collins-féle határozót visszük magunkkal madarászásaink során. Lélegzetelállító felvételeket láthatunk, ha megnézzük David Attenborough A madarak élete című sorozatát vagy a Vándormadarak című filmet.

Akkor miért Herman Ottó? Azért, mert ötvözi a tudományos stílust a közvetlenséggel, s az élményszerűség irodalmi szöveget és nyelvezetet teremt. Mi meg csak arra biztatjuk az olvasót, hogy fogjon egy kötetet, és üljön le egy padra vagy heveredjen el a fűben: kedély és derű s a madarak iránti el nem múló szeretet árad a könyvből.


Nagyvárosi madarak
dokumentumfilm (2011.)
(írta és rendezte: Berta Enikő)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése