"A szív számára az élet egyszerű: ver, ameddig bír." (Karl Ove Knausgard: Halál (Harcom 1) részlet

2017. április 21., péntek

Orhan Pamuk, a 24. Budapesti Könyvfesztivál díszvendége


" -Valami furcsaság van a fejemben - válaszolta Mevlut. - Bármit csinálok, egyedül érzem magam a világban. 
 - Amíg én melletted vagyok, nem fogsz ilyet érezni - mondta anyáskodva Rayiha. Mevlut a teázó kirakatának tükrében nézte a gyengéden hozzábújó Rayiha képét, és tudta, hogy ezt a pillanatot soha nem fogja elfelejteni."
Orhan PamukFurcsaság a fejemben (részlet) 




2006 irodalmi Nobel-díjasa, a török Orhan Pamuk a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. A 2017. április 20-23. között megrendezett fesztiválra jelenik meg magyarul első regénye, a Cevdet Bej és fiai. A díszvendéget Péterfy Gergely író laudálja.


Orhan Pamuk honlapja

"Nem akarok az áldozat szerepében tetszelegni". Interjú Orhan Pamukkal. In: Magyar Narancs. 2015. 07. 30.

A törökség megsértésével vádolták, pedig szerelmes Isztambulba. A Könyvesblog összeállítása



Pamuk-regények /a címek linkek, melyek egy-egy regényrészletre, kritikára vagy recenzióra utalnak/


Isztambul
Az Ártatlanság Múzeuma

Furcsaság a fejemben
Cevdet Bey és fiai
A piros hajú nő
                       

„A regény olyan, mint egy második élet. Mint az álmok, melyekről a francia költő, Gérard de Nerval beszél; a regény napvilágra hozza életünk színeit és összetettségét, telis-tele van emberekkel, arcokkal és tárgyakkal, melyek ismerősnek tűnnek. A regény olvasásakor – éppúgy, mint az álmokban – néha oly nagy erővel sújt le ránk a szembejövő tárgyak rendkívülisége, hogy egy pillanatra elfelejtjük, hol is vagyunk, és a megtapasztalt képzeletbeli események és emberek körében képzeljük el magunkat. Az ilyen pillanatokban úgy érezzük, hogy az általunk megtapasztalt és megkedvelt fiktív világ valódibb, mint maga a valóság. Az, hogy egy ilyen második élet olykor valóságosabbnak tűnik a számunkra, mint a valóság, egyben azt is jelenti, hogy a regényt a valóság pótlékaként fogjuk fel, de legalábbis összekeverjük a valódi élettel. Persze sohasem kifogásoljuk ezt az illúziót, ezt a naivitást. Ellenkezőleg: mint az álmokban, azt szeretnénk, hogy az olvasott regény folytatódjon, és azt reméljük, hogy a regény, mint második élet, képes lesz fenntartani, és újra és újra felkelteni bennünk a valóság és a valódiság érzését. Mindannak ellenére, amit a fikcióról tudunk, bosszankodunk és zavar lesz úrrá rajtunk, ha a regény képtelen fenntartani a ténylegesen valószerű élet illúzióját.” 
Orhan Pamuk: Mit csinál az elménk, amikor regényeket olvasunk? In: Jelenkor. 2014. 2. szám        

2017. április 13., csütörtök

Sziveri-díj, 2017

2017. április 10-én, hétfőn 26. alkalommal adták át a Sziveri János-díjat. A 2017. évi díjazott Sopotnik Zoltán, akinek legutóbbi verseskötete Moszkvics címmel tavaly jelent meg a Kalligram Kiadónál. A szerzőt Orcsik Roland laudálta.


Nyelvet találni hozzá

Mániákusan a nyelvet keresi, minden
reggel egy másikat, mintha éjszaka
kitépnék neki; másik nyelvet közvetlen
ébredés utánra, megint mást a délelőtt
huzatos látomásaira a gangon. A múltkor
majdnem leszédült onnan, de sikerült egy
angyal lábába kapaszkodnia, és megmenekült.
Legalábbis  később így mesélte. Egy besúgó
provokációnak vette a sztorit. Vannak még
besúgók, persze, állandóra vannak konzerválva.
Erre is talált nyelvet, meg az angyal lábfejére,
és a zuhanásra. És persze a határokra, amelyeken
át- és visszalép. Miért ne.

2017. április 11., kedd

Magyar Költészet Napja, 2017


Sajó László: József Attila a Dunánál

A rakodópart alsó kövén ültem,
most egy poshadt pocsolya peremén.
Nézem magamat: végleg elmerültem.
Harsog a felszin, lenn hallgatok én.
Állóvíz, soha nem folyik tova.
Zavaros, sekély, nagy a pocsolya.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt – néztem a halált:
egykedvü, örök eső módra hullt,
parton bűzlik a puffadt hullamult.

A tócsa csak állt. Nem mozdulok én se,
hajóvonták nem visznek innen el.
Az esővel vízbe, földbe enyészve
itt van találkozóm az Istennel.
Kővel, kereszttel dülöngenek ők,
hiába várnak rám a temetők.

A rakodópart alsó köve sírkő.
Öcsödhazám, itt hagytál magamra.
Nézed a vizet, azt mondod, ez itt ő.
Nincs Isten, haza, se apja, anyja.
Az ember végül vizes partra ér,
szétnéz. Nem hisz, nem szeret, nem remél.

A föld nem fogad, hol partot értem.
Föloldozódom az ég vizében.

A vers Sajó László hal.doc (Budapest, Könyvpont Kiadó, L'Harmattan Kiadó, 2012.) című kötetében jelent meg.

2017. április 7., péntek

Aegon Művészeti Díj, 2017


Báró Wenckheim hazatér című regényéért Krasznahorkai László nyerte az idén az Aegon Művészeti Díjat. Az írót április 5-én, a díjátadó gálán zenei és irodalmi műsorral  köszöntötték a Katona József Színházban.

"Nem vagyunk fölkészülve a valóságra" Interjú Krasznahorkai Lászlóval.
Magyar Narancs. 2016. szeptember 14.

A magyarok még Krasznahorkai új regényében is a csodát várják. A Könyvesblog összeállítása.



Krasznahorkai felolvas a regényből az Írók Boltjában


"Krasznahorkai László félezer oldalas, kiváló érzékkel megkomponált nagyregényt tett az olvasó asztalára. Ebben a konstrukcióban minden a helyén van, egyetlen mozzanat sem tűnik feleslegesnek. Rendkívül dinamikus szöveg szerveződik, mely elejétől a végéig képes fenntartani az érdeklődést. A Báró Wenckheim hazatér ezzel együtt nem könnyű olvasmány, komoly aktivitást, együttműködést vár a befogadótól, de érdemes megküzdeni vele."
Ménesi Gábor: "Égni fog itt minden." Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér In: Bárka. 2017. 1. szám

2017. április 3., hétfő

Elhunyt Szepesi Attila, író, költő, publicista

" Az ábrahámhegyi kertet még sosem láttam márciusban. Csak nyári és őszi arcát ismerem. A téli hónapokban lélek sem téved ide. Kikeletkor viszont a avarégetés ideje  jön el. Ez mindig is apósom feladata volt: bizalmi munka, melyet véletlenül  sem bízott volna magamfajta verselőre, akit amúgy sem tud a világban elhelyezni. Elfogad, de azzal a gyanakvó gesztussal, amivel a vándorköszörűsöket vagy a levitézlett handlékat szokás. 
Most azonban, hogy túllépett a nyolcvanadikon, és gyakran tűnődik azon, hogy évei számát tekintve túlélte már apját, a jóemlékű gulácsi tanítót, sőt mindkét nagyapját is, úgy döntött, hogy a kert körüli munkákat rámtestálja. Kivéve persze a szőlő körüli teendőket. Bacchus plántája szent a Balaton-Felvidéken és nem költő keze alá való. Ahhoz azért ragaszkodott, és nem egészen alaptalanul, hogy kisebbik fiam is jelen legyen a feladatok ismertetésekor, akinek gyakorlati érzékében jobban megbízik, mint a vejéében...
Ilyenkor, márciusban a táj kitárul. Korábbi meghitt zártsága tágassággá tűnik át. A kopár cserjéken túl látszik az alsó házak sora. Kilátszanak a nyáron lombrejtette madárfészkek: a sárgarigóé, melyet egy tölgy vízszintes villájába szőtt Pán füttyös madara, meg a feketerigóé az orgonabokorban.
A Balaton egyik percben borongós, a másikban derűs, ahogy a felhők szeszélyesen futkosnak fölötte..."

Szepesi Attila: Rigó a cédruson. (Részlet). In: Szepesi Attila: Tündérek és katonák. Szeged, Tiszatáj Alapítvány, 2002.





2017. március 28., kedd

Békés Pál-díj, 2017

2017. március 27-én ötödik alkalommal adták át a Békés Pál-díjat, melyet 2017-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban Szaniszló Judit a Beenged című kötetéért vehetett át. 
A 2013 januárjában megalakult Békés Pál Civil Társaság a díjat évenként ítéli oda. A díjat olyan szerző kaphatja meg, aki különösen értékes prózai művel hívja föl magára a figyelmet. A díjat eddig Tompa Andrea (2013), Csabai László (2014), Kiss Tibor Noé (2015) és Potozky László (2016) vehette át. 
Szaniszló Judit 1977-ben született Miskolcon. Az ELTE magyar–esztétika szakán végzett 2004-ben. Írói pályája bloggerként indult (Combfiksz,  Neszharisnya, (Zetor Leila). 2008 óta jelennek meg prózai írásai és versei a Holmiban, az Élet és Irodalomban, az Ex-Symposionban. A Beenged az első kötete, 2016-ban jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. 2015-ben Petri György díjat kapott. 


 


„Legalább azzal nem kell sokat bíbelődni, hogy mi is ez. Hiszen van pontos öndefiníció: „mesélek neked szép mesét történet híján, ilyen pontokból állót, ceruzával összekötőset, sok valós motívummal” (Gyomlálunk, gazolunk, önigazolunk). Azért is hangsúlyoztam a bevezetőben a papírra nyomott könyvet, mert alapvetően blogszövegek ezek, a net az igazi hazájuk, s egynémelyik kicsit idegenül is mozog ezen a maradi formátumon, nem találja önnön súlyát, kiterjedését. Szerencsére a „bejegyzések” morzsalékosságát a következetesen kitartott hang összetartja, s nem engedi szétszóródni. A fájdalomig kilengő irónia. És az olvasó tényleg összeköti a maga ceruzájával a pontokat, kitölti a réseket és nem bánja, hogy semmi felismerhető nem tűnik elő a vonalakból. Egy zsiráf vagy utazóláda miért lenne megnyugtatóbb?”
(Papp Sándor Zsigmond: Nem zsiráf, nem utazóláda. Revizoronline. 2016. 06.23.)

2017. március 10., péntek

90 éve született Gabriel García Márquez

90 éve, 1927. március 6-án született Gabriel García Márquez, Nobel-díjas kolumbiai író. Az alkotóra Gerald Martin 2009-ben megjelent Gabriel García Márquez – Egy élet című életrajzának bemutatásával emlékezünk. 

   
A pittsburghi egyetem irodalomprofesszora 1990-től 2008-ig kísérte végig García Márquez életét, a 18 év alatt mintegy 300 interjút készített az író családtagjaival, barátaival, többek között az édesanyjával, de még Fidel Castro-t is sikerült szóra bírnia. A könyv terjedelme önmagáért beszél, pedig a közel 700 oldal csak a rövid változat, a hosszú verzió 2000 oldal 600 oldalnyi lábjegyzettel. A biográfus persze mindig nehéz helyzetben van, különösen így van ez egy hivatalos életrajzíróval, megtűrt személy az író körül, a másik gond a tények pontossága és megbízhatósága terén adódik, mennyire bízzon meg az ember egy ilyen nagy történetmondóban, aki „élete legtöbb, jól ismert történetét számos különböző változatban meséli el…” De Gerald Martin nem adta fel, megszállottságát az is mutatja, hogy szakadó esőben eltöltött egy éjszakát Aracataca főterén, csak hogy magába szívhassa a kisváros hangulatát, ahol az író született.



A három részre tagolódó könyv első fejezetében a szülőföldet állítja középpontba, bemutatva Latin-Amerika történetét, azt a különös atmoszférájú világot, ahonnan az író elindult és később Bogotában sikeres újságíró lett.
A második részben García Márquez európai utazásait, a kubai forradalommal való kapcsolatát, a sikert hozó, nagy mű megírásáig vezető útját vázolja fel. A Száz év magány megszületésének leltára: 18 hónap, 1300 oldal (490 lett a regény), 30 ezer cigaretta és 120 ezer peso tartozás. A kész művet feleségével, Mercedessel csak két részletben tudták feladni az argentin kiadónak, mert egyszerre nem tudták kifizetni a postadíjat. Feltehetnénk a kérdést, fontosak-e az ilyen jellegű információk egy mű keletkezéstörténetéhez, de egy részletes, aprólékos biográfiához hozzátartoznak ezek az adatok is. „Talán a legnagyobb reveláció a spanyol nyelvben Cervantes Don Quijoté-ja óta" - írta Pablo Neruda a 30 millió példányban kiadott, 35 nyelven olvasható regényről.
A harmadik részben Martin a befutott, ismert író, A pátriárka alkonya, az Egy előre bejelentett gyilkosság szerzőjének portréját árnyalja tovább, részletesen számol be az 1982-ben kapott Nobel-díjról. Mintha egy filmet látnánk, kockáról kockára tudósít az eseményekről, az író minden jelentős megmozdulásáról, a nyakába szakadt népszerűségről és sikerről. A Nobel-díj után 1985-ben megszületett García Márquez talán legnépszerűbb és legolvasottabb műve, a Szerelem a kolera idején, Fermina Daza és Florentino Ariza ötvenhárom év, hét hónap és tizenegy nap után beteljesedett szerelméről, amiről Thomas Pynchon így ír: „… soha nem olvastam a bámulatos utolsó fejezethez hasonlót, ami olyan, akár egy szimfónia, biztos a saját dinamikájában és tempójában, s maga is úgy mozog, akár egy folyami hajó…”
Az életrajzot jegyzetapparátus és bibliográfia egészíti ki, tanulmányozhatjuk García Márquez családfáját, és gazdag fotóanyagot találunk életének legfontosabb állomásairól.
Gerald Martin műve monumentális vállalkozás, amelyben a szakszerűség ötvöződik a közvetlen stílussal, a kritikai él a humorral, s mindeközben személyes portrét kapunk mindannyiunk szeretett Gabo-járól.